Ezzel az esettanulmánnyal a vállalkozás és a magánkönyvkiadás iránt érdeklődő olvasóinkat szeretnénk inspirálni. Molnár Szabolcs személyénél keresve se találhatnánk jobb példát a stratégiai gondolkodás és rendkívüli kitartás párosításának eredményességére..

Molnár Szabolcs és Marácz Csaba interjúkészítés közben

Szabolccsal az Exit című, magánkiadásban megjelent könyve kapcsán beszélgetek. A cégépítésről, a vezetés sikeres átadásáról és az eladható vállalkozásokról szóló szakkönyve igen rövid idő alatt 3.000 példányban fogyott el, s a cikk írásakor a nyomdában már újabb utánnyomás készül. Szabolcsot nem csak arról faggatom, hogyan is kell jó könyvet írni, de a terjesztés mikéntje legalább ennyire izgat, s persze egy jó ebéd mellett beszélgetünk az életről is.

Témák:

könyvírás, könyvterjesztés, vállalkozás, egynesúly

Forma:

mélyinterjú

Miket ismerhet meg a bejegyzésből?

  • könyvírási fortélyokat
  • könyvterjesztési műhelytitkokat
  • hogy miként lesz valakiből igazi vállalkozó
  • melyik tányér a fontosabb

Lépjen velünk kapcsolatba

Molnár Szabolcs és Marácz Csaba interjúkészítés közben

Szabolccsal az Exit című, magánkiadásban megjelent könyve kapcsán beszélgetek. A cégépítésről, a vezetés sikeres átadásáról és az eladható vállalkozásokról szóló szakkönyve igen rövid idő alatt 3.000 példányban fogyott el, s a cikk írásakor a nyomdában már újabb utánnyomás készül. Szabolcsot nem csak arról faggatom, hogyan is kell jó könyvet írni, de a terjesztés mikéntje legalább ennyire izgat, s persze egy jó ebéd mellett beszélgetünk az életről is.

Csaba:

Szia, Szabolcs! Az interneten jó pár életrajzi adat megtalálható és a sikereidről is olvashatunk. Hogy a leglátványosabbat említsem, az elmúlt 14 évben a nulláról építetted fel és tetted meghatározó szereplővé az Eurojet Hungária Kft.-t, melynek tavalyi forgalma meghaladta a 1,5 milliárd forintot. Mindezt a nyomda- és reklámipari anyag- és gépkereskedelem igencsak telített, tőkeerős nemzetközi vállalatok uralta piacán. S ami a pénzügyi eredményeknél is irigylésre méltóbb, ismerem a csapatodat, akik hihetetlen lelkesedéssel, lelkiismeretes, önálló munkával valósítják meg a közösen kitűzött célokat. Tudom, hogy nemcsak építed a cégedet, de tapasztalataidat, kipróbált tudásodat másokkal is megosztod, segítesz a vállalkozásoknak az elakadásaikban, fejlesztéseikben, a folyamataik automatizálásában, vagy akár a cégek fúziójában és értékesítésében is. Adjunk egy kicsit árnyaltabb képet Rólad! Áruld el, az, hogy a kezedben arannyá változnak a dolgok, hogy az emberek szívesen dolgoznak veled, az született tulajdonság, otthonról hoztad ezt a megoldásközpontú, értékteremtő hozzáállást, vagy azért ez nem mindig volt így?

Szabolcs:

Kérdés, mennyire szeretnél visszamenni az időben? Vendéglátóipari suliban tanultam, ez az alapvégzettségem. Az volt benne nagyon jó, hogy négy év alatt 5 szakmát is adtak a kezembe. Papíron szakács, cukrász, felszolgáló, étteremvezető és középszintű szállodai vezető is vagyok, de ennek a sokrétűségnek az a hátránya, hogy egyikhez sem értek igazán. Ugyanakkor nagyon szerettem, mert imádok enni, szeretem az embereket, a minőségi gasztronómiát, a magas szintű vendéglátást. Csak később, ezután lettem közgazdász.

Témák:

könyvírás, könyvterjesztés, vállalkozás, egynesúly

Forma:

mélyinterjú

Miket ismerhet meg a bejegyzésből?

  • könyvírási fortélyokat
  • könyvterjesztési műhelytitkokat
  • hogy miként lesz valakiből igazi vállalkozó
  • melyik tányér a fontosabb

Lépjen velünk kapcsolatba

Csaba:

Szia, Szabolcs! Az interneten jó pár életrajzi adat megtalálható és a sikereidről is olvashatunk. Hogy a leglátványosabbat említsem, az elmúlt 14 évben a nulláról építetted fel és tetted meghatározó szereplővé az Eurojet Hungária Kft.-t, melynek tavalyi forgalma meghaladta a 1,5 milliárd forintot. Mindezt a nyomda- és reklámipari anyag- és gépkereskedelem igencsak telített, tőkeerős nemzetközi vállalatok uralta piacán. S ami a pénzügyi eredményeknél is irigylésre méltóbb, ismerem a csapatodat, akik hihetetlen lelkesedéssel, lelkiismeretes, önálló munkával valósítják meg a közösen kitűzött célokat. Tudom, hogy nemcsak építed a cégedet, de tapasztalataidat, kipróbált tudásodat másokkal is megosztod, segítesz a vállalkozásoknak az elakadásaikban, fejlesztéseikben, a folyamataik automatizálásában, vagy akár a cégek fúziójában és értékesítésében is. Adjunk egy kicsit árnyaltabb képet Rólad! Áruld el, az, hogy a kezedben arannyá változnak a dolgok, hogy az emberek szívesen dolgoznak veled, az született tulajdonság, otthonról hoztad ezt a megoldásközpontú, értékteremtő hozzáállást, vagy azért ez nem mindig volt így?

Szabolcs:

Kérdés, mennyire szeretnél visszamenni az időben? Vendéglátóipari suliban tanultam, ez az alapvégzettségem. Az volt benne nagyon jó, hogy négy év alatt 5 szakmát is adtak a kezembe. Papíron szakács, cukrász, felszolgáló, étteremvezető és középszintű szállodai vezető is vagyok, de ennek a sokrétűségnek az a hátránya, hogy egyikhez sem értek igazán. Ugyanakkor nagyon szerettem, mert imádok enni, szeretem az embereket, a minőségi gasztronómiát, a magas szintű vendéglátást. Csak később, ezután lettem közgazdász.

Csaba:

És miért nem dolgoztál az eredeti szakmádban?

Szabolcs:

Hogy miért nem az lettem? Az lettem, de volt egy pár vendéglátóipari kudarcom. Van egy szarkasztikus mondás, hogy vannak a vállalkozók és vannak a próbálkozók. A vendéglátás az én vállalkozásba bújtatott próbálkozásom volt.

Csaba:

Volt saját éttermed?

Szabolcs:

Amikor elvégeztem a sulit, akkor dolgoztam a Balatonon, illetve Budapesten is néhány étteremben. Utána olyan multinacionális cégeknél helyezkedtem el, mint a Pannon GSM (mostani nevén Telenor), Xerox és az Agfa. Két ilyen állomás között és a Xerox után is volt saját vendéglátóipari vállalkozásom.

Csaba:

Mindezt hogyan tudtad megfinanszírozni?

Szabolcs:

Az elsőt befektetővel oldottam meg, ami csúfos kudarccal ért véget. Már fiatalon is a koromat meghazudtoló, céltudatos fellépésem és idősebbnek tűnő megjelenésem volt, amit egy magas beosztású ismerősöm komolyan vett és hajlandó volt pénzt tenni abba az ötletbe, hogy a kínai piac szélére állított vasúti büfékocsiból csináljunk egy fehérabroszos éttermet… Az ötlet nem volt azért olyan rossz, csak nem azon a helyen. Ő azt hitte, tapasztalt vagyok, pedig akkor még csak 22 éves voltam. Piszok sok munkával nem csak a kezdeti befektetését égettük el, de még sikerült egy jó adag mínuszt is hozzátenni. Önfejű voltam, például eleinte nem „értékeltem” a biztonsági őrök munkáját sem, így volt, amikor egyszerre mind a négy gumimat kiszúrták. Úgyhogy már fiatalon sok tapasztalatot gyűjtöttem.

„Már fiatalon sok tapasztalatot gyűjtöttem.”

Csaba:

Vállalkozási szempontból milyen a családi háttered?

Szabolcs:

Egyszerű családból származom. Édesanyám női fodrászként egyéni vállalkozó volt.

Csaba:

Igen, ezt a könyvedben is említed, hogy gyerekként első vállalkozásként a fodrászatban frissítő limonádét árultál.

Szabolcs:

Igen, és melegszendvicset készítettem az unatkozó vendégeknek. Piaci rés volt, 11 éves voltam, nehéz volt nekem nemet mondani.😀

Édesapám hivatásos katonának tanult, de végül nem fejezte be, villanyszerelő lett, majd kamionos gépkocsivezető, de – egyem meg a szívét – a pénzzel sajnos soha nem tudott bánni. Édesanyámnak köszönhetem a bőségképemet, mindig ő táplálta ezt bennem, és a minőség iránti vágyat is ő ébresztette fel. A lehetőségeihez képest mindig ezeket erősítette bennem. Édesapám pedig életre nevelt azzal, hogy mindenért magamnak kellett megküzdenem. Mesélek egy példát, amiről majd döntsd el, hogy megírod-e. Gyerekként nagyon vágytam egy menő tornacipőre. Ez még akkor volt, amikor az Adidas épp bejött Magyarországra. Az egyetlen Váci utcai boltjuk előtt kígyózó sorok várakoztak, hogy egyáltalán vásárolhassanak valamit. Egyszer, a húsvéti locsolkodásból összejött végre a cipőre való pénz. Leboltoltam apámmal, hogy amikor legközelebb bécsi fuvarja lesz, nem kérek tőle pénzt, semmi dolga nem lesz velem, csak vigyen ki magával, hogy az ottani kínálatból kedvemre választhassak. Megtaláltam az álomcipőt, a pénzem is pont elég volt rá, de Ő nem engedte megvenni, hanem rákényszerített egy kompromisszumra, mondván, elég lesz nekem egy olcsóbb is. Utáltam érte. Ez persze csak az utolsó csepp volt, hogy megszülessen bennem az elhatározás, többé nem kérek tőle semmit, majd én megdolgozom mindenért és előteremtem, amit szeretnék. Büszke vagyok rá, hogy 14 éves korom óta magam öltözködöm és szinte azóta magam tartom el. Persze ma már hálás vagyok ezért, és Anitával, a feleségemmel is sokat beszélgetünk arról, hogyan ízleltessük meg gyerekeinkkel a céljaink elérésének, a dolgok előteremtésének izgalmát, örömét, és tanítsuk meg őket arra, hogyan dolgozzanak meg az álmaikért.

Szóval nem kaptam otthonról milliókat, de még százezreket sem. Kazincbarcikán szűkösek voltak a lehetőségek, nem akartam egy kocsmában 26 ezer forintos fizetésért dolgozni. 18 évesen azt mondtam édesanyámnak és az öcsémnek, hogy felköltözöm Budapestre, s örülnék, ha Ők is velem tartanának. Így az első keresetemből felköltöztettem a családomat Budapestre.

Csaba:

Honnan jött a könyvírás gondolata?

Szabolcs:

A rövid válasz, hogy egy nagyon erős belső késztetés hatására. A hosszabb változat az, hogy 2009-ig ösztönösen vezettem az Eurojetet. Ez volt az a pont, amikor elhatalmasodtak bennem a kételyek, hogy elég-e az eddig megszerzett tudásom, elég-e az ösztön a cég és az emberek vezetéséhez. Elkezdtem olvasni, tréningekre járni. Átestem a ló túloldalára, ha bármiben elakadtam, akkor kerestem egy meglévő, kész, konzervmegoldást rá. Emiatt elnyomtam a belső hangot. Az utóbbi években azon dolgoztam, hogy ez egyensúlyba kerüljön. Úgyhogy 2016-ban először jött egy gondolat, hogy majd szeretnék, sőt fogok írni egy könyvet. 2017-ben egy rendkívül erős hang duruzsolt nekem, hogy: „írjál egy könyvet, most!” Ekkor még nem volt pontos képem a témáról, csak azt tudtam, hogy az év végére a könyvnek meg kell jelennie.

Csaba:

Honnan jött a téma?

Szabolcs:

Ez szintén egy erős megérzés volt. 3 multinacionális cégnél összesen 12 évet töltöttem el, és akkorra már ugyancsak 12 év tapasztalatom volt a saját cégem irányításában is.

Első gondolatom az volt, hogy jó lenne egy összehasonlítást adni a hazai kis- és középvállalkozásoknak arról, hogy mit csinál jól egy multi, mit kell tőlük eltanulni és mi az, amit nem, mert abban jobb egy KKV (kis- és középvállalkozás), egy ösztönös vállalkozó, a józan paraszti ész logikája. Egyébként ezek a gondolataim aztán be is kerültek a könyvbe.

Csaba:

De miért EXIT lett a könyv címe?

Szabolcs:

A munkám során legalább 1000 magyar céget láthattam belülről, rengeteg cégvezetőt, vállalkozót ismertem meg. Kirajzolódott bennem egy minta róluk. A sikereikről és azok okairól, valamint a kudarcaikban is voltak azonosságok. Mindig is érdekeltek az emberek és a vállalkozói lélektan. Később, a saját cégem építése során, sok vállalkozó, befektető keresett meg. Nekem az első perctől kezdve, ösztönösen az volt az alapelvem, hogy egy cég mércéje, egy vállalkozó mérhető sikere az, hogy jön valaki, aki pénzt akar adni a munkádért, a vállalkozásodért. Tehát a cég önmagában érték és a termék maga a céged. Ez elkezdett foglalkoztatni. Mindig is érdekeltek a tranzakciók, a cégek adás-vételének a világa. Hogyan kell úgy céget építeni, kollégákat nagyobb felelősségvállalásra úgy ösztönözni, hogy a tulajdonos egyre magasabb szintre juthasson, hogy a folyamatok már önmaguktól működjenek, hogy akár nekem is egyre több időm maradhasson, s hogy ki is tudjak szállni a napi tűzoltásból és az alacsonyabb szintű feladatokból. Hát nem ezért vállalkozunk? A mindenkori szabadság érzéséért? Mégis sokan megrekednek és beleragadnak a mókuskerékbe, a saját cégük rabszolgái lesznek, ahol még csak fel sem tudnak mondani és továbbállni! Én nem akartam magamnak egy állást, egy munkahelyet. Céget akartam építeni. Később sokan jöttek hozzám tanácsokért, és a tapasztalataimra voltak kíváncsiak. Ebből a sok-sok beszélgetésből lett végül a könyv. A címe pedig az, hogy EXIT – Hogyan építs eladható önműködő vállalkozást?

Csaba:

Én soha nem dolgoztam multinál, meg igazából máshol sem. Csak édesapám „maszek” (a maszek a magán szektor összevonásából jövő mozaikszó, a kommunizmusban hívták így a saját vállalkozást vivő kisiparosokat) kalaposboltjának mintájából és saját tapasztalataimból tanulva csinálom, építgetem a nyomdaipari cégemet. Az állandó tűzoltás egyre gyakrabban okozott fásultságot nálam is. Néhány éve ebből jött a felismerés, hogy bár az ilyen méretű vállalkozásoknál ez gyakorta egy, valójában az ügyvezető és a tulajdonos két nagyon eltérő munkakör, két nagyon más személyiségű embert kívánna. A tulajdonos egy álmodozó, egy vizionárius, aki megálmodja a jövőt és az oda vezető utat. Az ügyvezető pedig egy működtető, egy végrehajtó, aki üzemeltet, aki az útból folyamatosan elhárítja az akadályokat. Ha egy álmodozó tulajdonoson elhatalmasodik a folyamatos üzemeltetési kényszer, a napi tűzoltás, az apró-cseprő problémákkal, bürokráciával és egyebekkel való hadakozás, s mindemellett nem jut ideje az ábrándozásra, a teremtő gondolatokra, akkor a fásultság törvényszerű.

Szabolcs:

Egy barátom ezt úgy fogalmazta meg, hogy amíg egy személyben vagy tulajdonos és ügyvezető, addig az a feladatod, hogy a jelenben profitot, a jövőben pedig folyamatos üzleti lehetőségeket kell teremtened. Minél nagyobb egy cég, annál inkább szétválik ez a két funkció. Már csak a tehetséges munkatársak miatt is utat kell mutatnod. Tudni akarják, hogy hol fognak ők tartani 3 év múlva. Ha nem tudsz nekik fejlődési lehetőségeket mutatni anyagiakban és karrierben, akkor előbb-utóbb el fognak hagyni.

Csaba:

Megvolt a téma, megvolt a késztetés, de hogyan fogtál hozzá?

Szabolcs:

Elmentem egy könyvíró szemináriumra, s az ott kapott módszert követtem. Nem akarom elvenni a tanfolyamot tartó kenyerét, de a módszer egyik titka – mint minden egyes nagyobb kihívást jelentő teljesítménynek, legyen szó akár egy félmaratonról vagy egyéb sport- vagy más komoly teljesítményről –, hogy rendszeres edzésmunkát kell beletenni. Az egyik titok tehát, hogy minden nap foglalkozni kell a könyvvel.

Csaba:

Mennyi időt szántál erre?

Szabolcs:

Ha csak 20 percem volt, akkor 20 percet, de olyan nap nem volt, amit kihagytam volna. Az egész könyvírás projektet öt és fél hónap alatt zongoráztam le, kezdve onnan, hogy eldöntöttem a könyvírást, egészen addig, hogy kezembe vehettem az elkészült könyvet. Maga az írás kevesebb volt, mint két hónap. Ezt megelőzte egy másfél hónapos előkészület, amikor minden nap azon gondolkodtam, hogy mi az, amit mindenképp bele akarok tenni a könyvbe, mi az az idézet, ami tetszik, milyen mérföldkövek voltak eddig az életemben, ami mások számára is hasznos tapasztalat lehet. Volt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtem, hú, ezt feltétlen be akarom tenni a könyvbe. A kezem ügyében mindig volt papír, toll, post-it. Ennek a vége egy 150 darabos post-it felhő lett, aminek aztán 90%-a be is került a könyvbe. Ehhez én egy úgynevezett mindmap (elmetérkép) technikát alkalmaztam.

Csaba:

Elmondanád, hogy pontosan mi is az a mindmap?

Szabolcs:

A mindmap elmetérképet jelent, amit én nem csak a könyvíráshoz, de a céges megbeszélésekre való felkészüléskor is gyakran alkalmazok. Ez egy olyan módszer, amikor eszedbe jut valami, amiről pl. biztosan szeretnél beszélni vagy írni. Ezt a témát felírod. Majd erről megint eszedbe jut valami, majd azon a gondolaton mész tovább, egészen addig, amíg ki nem ürül az elméd és elfogynak a gondolatok. Egy alapgondolatból, témából indulva felfűzöd az összes ehhez kapcsolódó további gondolatot. Így lesz egy szálad. Aztán eszedbe jut egy másik téma, ami újabb szálat indít el. Így kirajzolódik egy bokor sok-sok ággal, rajta pedig post-it levelekkel. Én egy simple mind applikációt használok ehhez. Nevezhetnénk akár gondolatburjánzásnak is. Gyors és hatékony eszköz.

Post-it felhő Szabolcs dolgozószobájában

Csaba:

És ebből, hogy lesz egy olyan egymásra épülő, folytonos, követhető gondolatmenet, mint például a könyv?

Szabolcs:

Ebből így még sehogy. Ebben így még nincs struktúra, de ez az első mérföldkő a könyvírásban. Ezeket aztán rendszerbe kell szedni, ami elég időigényes folyamat. Egy hetet töltöttem azzal, hogy agyaltam és összerendeztem a logikailag összetartozó post-iteket. Kialakult 7–8 kategória, téma, amikből később aztán kirajzolódtak a fejezetek.

A szeminárium folytatása egy könyvírói mastermind (mesterelme) csoport volt. A szervező vezetésével több friss írótárssal rendszeresen összeültünk, hogy segítsük, inspiráljuk egymást. Nagyon élveztem, zseniális gondolatokat – többek között a cím ötletét is itt – kaptam. Ha lesz új könyvem, akkor ide biztosan újra elmegyek.

Visszatérve a technikákra, a másik, amit tanultam, hogy mondd fel a gondolataidat diktafonra. Reggelente általában elég nagy a dugó. Ilyenkor lenémítottam a telefont és 20–30 percig mondtam fel diktafonra, bontottam ki az egyes post-itekre felírt témaköröket, vagy elmeséltem egy-egy sztorit, amit bele akartam írni a könyvbe.

Csaba:

Elég gyorsan tudok 10 ujjal gépelni, de nekem az állandó visszatekerések, újrahallgatások miatt egy 20–30 perces anyag legépelése akár több órát is igénybe vesz. Te találtál már erre valamilyen szoftvert, ami a hanganyagot gépelt szöveggé alakítja?

Szabolcs:

Kipróbáltam, de nagyon rossz lett az eredmény, magyarul nem találtam ilyen programot. Az egyik kolléganőm gyors- és gépíró. Minden nap legalább egy, de néha több 5–8 perces hangfájlt küldtem neki, s ő legkésőbb két napon belül legépelve visszaküldte azokat. Azt kértem tőle, hogy ne törődjön semmilyen hibával, értelmetlenséggel, pongyola fogalmazással, egyszerűen azt írja le, amit hall. Amikor ezeknek átnézéséhez hozzáláttam, akkor volt már tördelt könyvben mérve úgy 100–120 oldalnyi anyagom.

Csaba:

Azt tapasztalom, hogy az ember nagyon máshogy beszél, mint ahogyan ír.

Szabolcs:

Na és itt jött a „meglepetés”. Elolvastam és rosszul lettem. Úúúúú, ez használhatatlan… Az ember teljesen máshogy formálja a mondatokat szóban. Mindent át kellett írnom. Ugyanakkor mégis óriási segítség volt, hogy nem a nulláról kellett kezdenem. Átfogalmaztam, kiegészítettem, itt hozzátettem, ott elvettem belőle. Amikor a kijavított anyagokat elkezdtem egy fájlba összerendezni, nagyon jó érzés volt látni, hogy ez már azért egy komoly terjedelem.

Csaba:

Volt olyan gondolat, ami kimaradt, vagy amit így egy-két év távlatából átírnál?

Szabolcs:

Semmi.

Csaba:

Elolvastad a kész könyvedet?

Szabolcs:

Egyszer 2017-ben, a kiadás előtt végigolvastam. Annyira kiadtam magamból mindent, hogy nem éreztem arra késztetést, hogy többször átolvassam. Az a módszer, hogy ötletelünk, post-it felhőt csinálunk, majd azt kibontjuk, annyira zseniális, hogy így kicsavartam magamból mindent. Beleadtam az akkori tudásom, szívem, lelkem. Nincs hiányérzetem. Egy-két történetet személyiségi jogi vagy etikai okok miatt szándékosan hagytam ki, de akarattal semmit sem tettem félre, nem tartottam vissza.

Őszintén mondom, hogy a könyv megírása után nem üresség maradt bennem, hanem sikerélmény, hogy kiadtam magamból mindent. Egy boldog, megnyugvó „haaaaa” érzés, amikor megkönnyebbülsz, mikor helyet adtál annak, hogy újra feltöltődhess, és teret az új gondolatoknak, tapasztalásoknak. Egyébként mostanra érkeztem el oda, hogy kezd újra telelenni a fejem, érzem, hogy nemsokára újra szívesen leülnék és írnék még egy könyvet.

Csaba:

És ha nem titok, annak mi lesz a témája?

Szabolcs:

Nem titok, gondoltam is rá, hogy megfuttatom a követőtáboromnál. Van egy 60–70%-ban kész riportkönyvem, ami élettörténetekről szól. Olyanokról, akik valamilyen módon – jól vagy rosszul – kiszálltak az üzletből. Van, aki megakadt egy szinten, amit nem tudott áttörni, van olyan, aki nemzetközi tőzsdére vitte a cégét. Sokakkal – köztük közismert, nagy vállalkozókkal – készítettem interjút. Az okos ember mások hibáiból, sikereiből tanul, emiatt gondolom, hogy ez a könyv sokaknak nagy segítség lenne.

Egy másik könyvem címe pedig „BALANCE” lenne. Az egyensúly fontosságára szeretném felhívni a vállalkozók figyelmét. Más fontos területek is vannak az életünkben, mint a vállalkozásunk.

Csaba:

Amikor egy vállalkozó problémát old meg, akkor minden figyelme ott van. Nem létezik semmi más. Amikor egy hároméves gyerek akar valamit, akkor se létezik számára más, ezek az érzelmei teljesen meghatározzák. Ha nem kapja meg a csokit, ha este le kell feküdni, akkor sír, könyörög, trükköket talál ki, lázad, fortyog. Majd valami elvonja a figyelmét, mondjuk egy viccesen nyújtózkodó macska, és máris a világ legszélesebb vigyorával tud szívből, gurgulázva kacagni. Hihetetlen rugalmasak, ott vannak, nem ragadnak bele az állapotokba. Aztán ahogy növünk, egyre több az elintézetlen ügy, egyre több dolog tartja fogva a lelkünket, egyre merevebbekké válunk, mígnem már magunkban beszélve megyünk az utcán, és azt sem vesszük észre, ha rózsaszín elefántok potyognak az égből.

Szabolcs:

Igen. Nekem erre más tanult definícióim vannak. A tányérpörgető zsonglőr képességétől függően akár 5–6–8 tányért is forgat egyszerre, a végén már össze-vissza szaladgál, hogy mozgásban tartsa a tányérokat, mert ugye amelyik tányér lelassul, az leeshet, ezért állandóan pörgetni kell, energiát kell adnunk neki. Az életünk is ilyen. Azt kell eldöntened, hogy neked melyik a legfontosabb! Hány ilyen tányérod van, amit pörgetsz, akarsz-e ennyit pörgetni? Steven Covey „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása” című könyvében írja le az alábbi történetet: Képzeld el, hogy egy temetésre mész. Egy 81 éves embertől búcsúznak a hozzátartozók. Ott van a rokonság, a szerettek, mindenki szomorú, és amikor közelebb mész a ravatalhoz, sokkolva látod, hogy TE fekszel a koporsóban. A temetésen hárman tartanak beszédet, hárman emlékeznek meg rólad. Egy közeli barátod, egy rokonod és egy régi munkatársad mond beszédet. Mit szeretnél ott hallani, mit meséljenek rólad?

Mi az az 5–6–8 számodra fontos tányér, amit valóban érdemes pörgetni?

Én elvált szülők gyermeke vagyok. Látok olyan apát, aki a 15 éves, rég eltávolodott gyerekével próbálja az elszalasztott éveket bepótolni. Bennem mindig megvan az a kép, hogy mit szeretnék, nagyapa koromban hogyan emlékezzünk majd vissza a lányaimmal. Ez segít nekem, hogy az üzletben könnyebben mondjak nemet, hogy jobban meghúzzam a határokat, hogy több kockázatot vállalva teret adjak a munkatársaimnak, hogy engedjem őket hibázni, és néha hagyjak egy-egy tányért leesni. Eleinte szétfeszített az ideg, hogy ha ott lettem volna, akkor az a tányér nem esett volna le… de hát értem… viszont akkor egy másik tört volna el.
És ugyanez igaz a saját életedre, a saját lelkedre, a saját jóérzésedre. Most 43 éves vagyok. Néhány évvel ezelőttig az volt a fejemben, hogy majd amikor már kipipáltam az anyagi dolgaimat és megteremtettem ezt-azt az életben, akkor majd foglalkozom az egyensúllyal, majd akkor lesz „BALANCE”. Most már úgy látom, hogy az egyensúlyon mindig, most is és folyamatosan dolgoznunk kell. Mikor van a legjobb időpontja a faültetésnek? Az egyik 20 évvel ezelőtt volt, a másik pedig pont most van. Ha eddig nem foglalkoztál azzal, hogy megteremtsd az egyensúlyt az életedben, akkor a következő legjobb időpont az elkezdésre most van. Melós dolog, az egyik tányér lassul, néha leesik, újat kell feltenni….

A napokban olvastam egy Maráz Zsuzsanna ultratávfutóval készült interjút. Tavaly a nők között csúcsidővel megnyerte a Spartathlont, ami egy 246 km-es futóverseny Spárta és Athén között! 40 felett jár és most épp egy 400 km-es sivatagi futóversenyre készül. Elképesztő, kitartásból csillagos ötös! Azt mondta: „Nem a könnyű élet a boldog élet!” Hogy ez hol függ össze az egyensúllyal? Hát úgy, hogy ez sem könnyű. De én tényleg akkor érzem magam a leginkább kiegyensúlyozottnak, amikor 6–8 felé vagyok leterhelve egyszerre és tele van a naptáram, de az életem minden szerepére szánok időt…

Csaba:

Hihi, tényleg. A májusom iszonyatosan mozgalmasra sikerült. A cégem egy kiállításra készült, rengeteg anyagot, szöveget, reklámanyagot kellett rá elkészítenem. A feleségemnek olyan szép kerek szülinapja volt, ami miatt különösen emlékezetes élménnyel szerettem volna megajándékozni, így egy külföldi utat és egy nagy baráti ünneplést is szerveztem neki. A cégben is megugrott a teendők száma, az átlagos lagymatag hónapokhoz képest másfélszeresére ugrott a forgalmunk. S még egy németországi nyomdaipari kiállításra is ki „kellett” utaznom. És tudod, ez tényleg állati klassz volt, a feszített pörgés, hogy minden takkra, óramű pontossággal működött, hogy mérlegelni kellett, mi az, ami a megvalósításhoz visz, s mi az, ami csak az időmet rabolja. Jó érzés volt látni, hogy otthon is sikerült örömet szereznem, s a cégben is volt ok a dicséretre. Az utazás egyébként Szentpétervár volt, nagyon ajánlom neked is, leírhatatlanul csodálatos város.

Szabolcs:

Fontos, hogy lezárjuk a dolgokat! Amikor felgyülemlenek a dolgok, készítek gyorsan egy ellenőrző listát. Soha nem tudom kipipálni a 100%-át, de ha már a legfontosabb 80%-ot teljesítem, akkor a többit el tudom engedni, meg aztán közben úgyis termelődnek újabbak. Ezt tanítom is a csapatomnak, akik közül sok a maximalista, de talán én vagyok köztük a legnagyobb perfekcionista. Nekem ez önismeret is, mert nem engedem el könnyen a dolgokat, tudom, hogy a 110%-os maximalizmusommal még jobban is lehetne csinálni. Őrült sok munkám van abban, hogy elfogadjam a 80%-ot. Le kellett győznöm önmagam.

Csaba:

Szerintem ezért leszünk vállalkozók. Mert tudjuk (azt hisszük), hogy mi ezt jobban tudjuk csinálni. Emlékszem, hogy amikor elkezdtem a Reactort és nyomdai filmeket készítettünk, akkor, ha csak egy parányi algapötty volt a levilágított filmen, nem engedtem ki a kezemből, s volt, amit háromszor is újra csináltunk emiatt. Ilyenkor ez masszív ráfizetés volt, ráadásul szakmailag egy ilyen algapiszoknak semmi jelentősége nem volt, de én a legkisebb szépséghibával sem tudtam megbékélni…

Az a kérdés felmerült a számodra, hogy könyvkiadónál kopogtass, vagy inkább magánkiadásban jelentesd meg a könyvedet?

Szabolcs:

Soha nem kerestem meg kiadót, de beszéltem olyanokkal, akik ezt az utat járták végig. Olyan nagy a zaj, olyan sok az új cím a piacon, így nem láttam biztosítva, hogy a kiadónál és a terjesztőnél hagyott összegért egy ismeretlen, elsőkönyves szerző könyvét kellőképp előtérbe tudnák helyezni majd, ezért a magánkiadás mellett döntöttem. Nem volt olyan indíttatásom, hogy én ezzel pénzt akarjak keresni. Egyszerűen csak ki akartam adni magamból a gondolatokat, és nem foglalkoztatott, hogy lesz-e rajta hasznom, hogy hány példányt vásárolnak majd belőle.

Csaba:

Ennek ellenére azért elég sikeres lett. Most tartasz 3000 példánynál? Mennyi idő alatt?

Szabolcs:

Igen, ez engem is meglepett. 3000 példány felett járok. 2017 novemberében jelent meg az első kiadás. Hozzáteszem, van úgy, hogy az egyéb feladataim miatt 2 hónapig egy percet sem foglalkozom a terjesztéssel. Ha van időm, kedvem és ihletem, akkor csinálok egy promót rá, s akkor van, hogy egy hónap alatt ezret is eladok belőle, aztán két hónapig meg szinte semmi. Nem erőltetem a promóciót, csak akkor teszek bele energiát, ha van ihletem és van valós mondanivalóm.

Csaba:

Azt tudom, hogy van egy exitstrategia.hu honlapod, ahol a könyv is megvásárolható. Megírtad a könyvet. Hogyan lett belőle kézzel fogható könyv és miként fogtál a terjesztéshez?

Szabolcs:

Az elejére Te is emlékszel. Volt egy rendezvény, ahol lehetőséget kaptam, hogy a könyvemet bemutassam. Nagyon el voltunk csúszva, ekkor kerestelek meg azzal a lehetetlen kéréssel, hogy néhány nap alatt nyomtass nekem 150 példányt. Máig hálás vagyok azért a pillanatért, amikor egy őszi estén a legelső mintapéldányt a postaládámba csempészted. Amikor megtaláltam, kibontottunk egy jó bort a feleségemmel és ünnepeltünk.

A legelső nyomtatott mintapéldány

Csaba:

Igen, emlékszem. Tekintve, hogy egy formalakkozott füles borítót álmodtatok meg, valóban volt benne kihívás. Tudom, milyen jó érzés, mikor az ember az „első gyerekét” a kezében foghatja.

Szabolcs:

De persze sikerült, nagyon köszönöm! Egy rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptam a könyvemmel, ezért volt ennyire sürgős. Ott helyben rögtön 100 könyvet el is tudtunk adni. Aztán nehezen indult be a terjesztés, az elején főleg az ismeretségi körömben fogyott csak a könyv. Kezdetben kiadtam a marketing feladatokat. Egy szakemberhez fordultam, aki beállította a Facebook oldalamat. Megbeszéltük a stratégiát, hogy valóban hasznos tartalmakat publikáljunk. Megírtam néhány gondolatot, kivettünk a könyvből részleteket, s ő elkezdte posztolni ezeket. Az volt a koncepciója, hogy nagyon szűk célcsoportokra hirdessünk. Fél évig próbálkoztunk, de egyáltalán nem teljesítette az elvárt konverziót, még őszintébben fogalmazva, egyszerűen többe került, mint amit hozott, ezért átvettem tőle a dolgokat. Persze a kezdeti beállításokra egyedül nem lettem volna képes, de megváltoztattam a koncepciót. Miért kell ennyire szűkíteni? Miért ne állhatna egy célcsoport akár 500.000 főből? És ez már hozott eredményeket.

Csaba:

És a Facebookon kívül is hirdetsz? Milyen arányú az egyéb értékesítés?

Szabolcs:

Hívnak előadásokra, ahová kiviszek egy kis könyves standot is. Ezek sikeresek szoktak lenni. Az eddig eladott könyvek 10%-a fogyott el a rendezvényeken, a többit a Facebookon adtam el.

Csaba:

Mit tanácsolsz a hirdetések kapcsán?

Szabolcs:

Nehéz kérdés. Azt, hogy nem szabad feladni, az eredmények nem mindig azonnal jönnek. Hallgatni kell a belső hangra… Ugye az akar könyvet kiadni, akinek a világ számára van mondanivalója. Ha pedig van, akkor kutya kötelességed ki is adni magadból. Persze nem szabad átesni a ló túloldalára, ez a kötelesség ne legyen eladási kényszer. Úgy veszem észre, hogy azok a hirdetéseim mennek jól, amikor úgy adok hasznos infót, hogy kiadom magamból azt, amit üzenni szeretnék. Akkor úgyis azt fogom megtalálni – hála a Facebook belső motorjának –, akinek ez valóban hasznos. A Facebook oldalamnak olyan 3200 követője van már, és van egy címlistám is, ahová hírlevelet írhatok.

Csaba:

Hogyan állítod be a célcsoportot?

Szabolcs:

25 év feletti, üzlet és marketing iránt érdeklődőknek, kisvállalkozások tulajdonosainak hirdetek, azokra próbálok célozni, akikben van önfejlesztési hajlam. Arra gondolok, hogy ők mit olvashatnak, mi iránt érdeklődhetnek, mit csinálhatnak. Egy időben próbáltam mások farvizén evezni, ráhirdettem a HVG, Forbes követőire, a drága autók oldalait lájkolókra, de ezek nem hoztak áttörést. Nemrégiben megváltoztatott a Facebook néhány dolgot és informatikai segítséget kellett kérjek, hogy validált listáim legyenek.

Azt gondolom, hogy a jó kép, ami érzelmet sugároz, ami megragadja a figyelmet, nagyon fontos, de a leglényegesebb, hogy az egész hiteles és önazonos legyen. Büszke vagyok az olvasói visszajelzésekre, eddig egyetlen egy könyvet sem küldtek vissza. Sokan írnak, hogy forgatják és a könyv fejezeteinek végén lévő ellenőrző lista alapján építik a cégeiket. Hát kell ennél nagyobb öröm?

A növekedési spirál

Csaba:

Az nem jutott eszedbe, hogy a nyomtatott forma mellett e-book vagy hangoskönyv formájában is kiadd a könyved?

Szabolcs:

Őszinte leszek, eszembe jutott, de a 3000 vásárlóból a hangoskönyvet öten, ha kérték, s az e-bookra sem volt sokkal több érdeklődő. Persze, ha a választási lehetőség fent lett volna a honlapon, akkor lehet, hogy tízszer ennyien is lettek volna, de a saját energiabefektetésemet is mérlegeltem.

Csaba:

Meg a nyomtatott könyvet másolni is körülményesebb, mint egy fájlt.

Szabolcs:

Volt például egy tanult, értelmes ember, munkáját tekintve pilóta, közgazdász, villamosmérnök, aki alpári stílusban vont kérdőre, mit képzelek, hogyan gondolom azt, hogy ő 2019-ben még könyvet fog olvasni… Írtam neki, hogy nem képzelem, nem kötelező, egyáltalán nem haragszom, ha nem veszi meg. Szerencsére ez nagyon-nagyon ritka. Ma már nem állok bele az ilyen konfliktusokba, egyszerűen letiltom számukra az oldalam elérhetőségét, nem hiányzik ez senkinek. Azt szokták mondani, hogy ostobákkal nem érdemes vitatkozni, mert lehúznak a saját szintjükre és ott megvernek a rutinjukkal. Olyan ez, mint galambbal sakkozni. Felborítja a bábukat, odapiszkít a táblára, és meg van róla győződve, hogy nyert.

Csaba:

Azt hiszem, indiai mondás, hogy „Felesleges a disznót énekelni tanítani. Elfecsérled az idődet, és legfeljebb csak jól felbosszantod.”

Szabolcs:

Olyan, mint a hintaló, felülsz rá, egy darabig elvagy, de nem jutsz vele sehova.

Csaba:

Na, én pont ezért nem szobabiciklizem…. Kanyarodjunk vissza. A rendezvényeken hogyan szoktatok megjelenni?

Szabolcs:

Abban a szerencsés helyzetben vagyok – és ezt persze ne titkoljuk az olvasók előtt –, idestova közel 20 éve ismerjük egymást. Szinte megalakulása óta követem a Reactor életét. A nyomdaiparban, főként a digitális technológiákban hihetetlen gyorsan avulnak el a gépek, létkérdés a folyamatos fejlesztés, az innováció. A Reactor mindig is híres volt arról, hogy elsőként lépett meg új megoldásokat, technológiákat, mindig az élen járt, s ezt, mint beszállítóitok is mondhatom. Nem csak az ismeretségünk és a minőség miatt választottalak az első 150 példányhoz titeket, de mint minden nagyobb lélegzetvételű, összetett dolognál, itt is vészesen közeledett a határidő, s a korrektúrával, tördeléssel csak az utolsó pillanatra lettünk kész. Az biztos, hogy erre a gyorsaságra rajtatok kívül csak nagyon kevesen lettek volna képesek.

Csaba:

Apropó, korrektúra. Hogyan, hány körben zajlott? Szakmailag is lektoráltattad vagy csak a helyesírást és a stílust nézetted át?

Szabolcs:

Szakmai lektorálás gyanánt azt csináltam, hogy amikor a könyv már úgy 80%-osan kész volt, akkor megkértem néhány ismerősömet, hogy olvassák el és véleményezzék. Ebben volt pénzügyi, banki szakember, nagyvállalati felsővezető, vállalati tréner. Nagy segítségemre volt Cselovszki Robi, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóságának elnöke, Dicsőfi Balázs, aki a Dale Carnegie tréningeket hozta be Magyarországra, Almási Levente barátom, aki egy nagyon tapasztalt tranzakciós szakember. Szakmailag és a vezetéselmélet terén ők abszolút hitelesek. Elolvasták a kéziratomat, és a kapott visszajelzéseket örömmel építettem be. Volt aztán egy kétkörös helyesírási és stilisztikai ellenőrzés is. Szívesen említem meg Thész Dóri nevét is, akivel – bár előtte soha nem találkoztunk – hihetetlenül harmonikusan tudtunk együtt dolgozni. Először a fájlt nézte át, majd a tördelés utáni kinyomtatott anyagot. Mindig nagyon alapos munkát végzett. A felsorolásból véletlenül sem szeretném, ha kimaradna Márok Attila neve, aki a borítót tervezte, szerintem az ország egyik legjobb könyvborító tervezője.

Visszatérve a megjelenésre. Mindketten a reklámiparban dolgozunk, tudjuk, mennyire fontos az entrée, hogy az első benyomást csak egyszer lehet megszerezni. A megjelenésnek üzenete van. Nemcsak a könyv első 150 példányát nyomtattátok ti – zárójelben megjegyzem, hogy egyébként sokkal jobb minőségben is, mint a későbbi, nagyobb példányszámú, hagyományos ofszet gyártások –, hanem más reklámeszközöket, tájékoztató lapokat is.

A legtöbbször a rendezvényeken pici standokkal vagyunk jelen. Egy asztalon elhelyezzük a könyveket, információs anyagokat, attrapokat, felállítunk egy sajtófalat, bejáratnál egy-két elirányító roll-upot. Ezeket is Ti csináltátok, kifogástalan minőségben és mindig villámgyorsan.

Csaba:

Köszi a dicséretet! Csinálsz bármilyen utógondozást? Tartod a kapcsolatot azokkal, akik a honlapodon keresztül megvásárolták a könyvet?

Szabolcs:

Igen. Ha valahová vendégelőadónak hívnak, akkor erről az eseményről az olvasóimat is értesítem. Konkrét utógondozást évi 3–4 alkalommal végzek. Egy kifejezetten az olvasóimnak rendezett minikonferenciát tartok. Illetve még a Facebook követőknek – akik nem feltétlen azonosak az olvasóimmal – szoktam az engem foglalkoztató kérdésekről írni. Azt mondják, hogy rendszeresen kell posztolni, de én inkább a mondanivalóra szavazok. Csak azért nem írok, mert épp itt lenne az ideje.

Csaba:

Mit hozott még a könyv az életedbe?

Szabolcs:

Az életem sokban megváltozott a könyv kiadása óta. Új kapcsolatok, ismeretségek jelentek meg, sokan keresnek.

Csaba:

Nemrég Eperjesi Ferenc barátoddal megalapítottátok az Avondale magyarországi képviseletét, az Avondale Central Europe Kft.-t. Itt a könyved akár egy terméklétra első fokának is tekinthető. Ez tudatos volt?

Szabolcs:

A könyvem valóban beleillik ebbe a láncolatba, de mint említettem, abszolút belső késztetésre születetett, nem volt benne semmilyen üzleti számítás. Viszont például az Avondale angliai tulajdonosaival is a könyv kapcsán ismerkedtem meg. Ez a cég Angliában 27 éves múltra, és több mint 420 sikeres tranzakcióra tekinthet vissza. Azt látom, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta felnőtt vállalkozások között egyre több van, ahol az utódlás vagy a cégértékesítés kérdése kezd aktuálissá válni. Az Avondale gazdag tudása, tapasztalata sokat segíthet abban, hogy ezeket a cégeket a folyamataik tisztázása után még értékesebbek, jobban működőbbek, vagy épp eladhatóbbak legyenek. Az itthoni képviselet egy nagyon friss cég. A könyv valóban jó eszköz a bizalom építésére, hogy egy ilyen fontos és nagy körültekintést igénylő eseménynél, mint amilyen például egy évtizedekig épített vállalkozás fejlesztése, tulajdonosváltása, a szereplők jobban megismerhessenek.

Csaba:

Üzensz még valamit az olvasóknak?

Szabolcs:

Minden kisvállalkozás milyensége attól függ, hogy a tulajdonos mennyire teszi bele a szívét, a lelkét. A Reactor hírlevélolvasóinak azt üzenem, hogy a Reactornál azért van jó kezekben a munkájuk, mert elképesztő szakmaszeretet és tudás van nálatok, a szíved-lelked, gondoskodásod benne van ebben a vállalkozásban.

Csaba:

Aranyos vagy! Évente sok ezer megrendelést teljesítünk. Jó lenne, ha minden partnerünk így élné meg a közös munkát. Hát ilyen dicséret után azt hiszem, nekem illene az ebédet fizetnem, de maradjunk az eredeti tervnél… 😊

Nagyon köszönöm, hogy ennyi műhelytitkot és személyes élményt osztottál meg velünk!

Szabolcs:

Én is köszönöm a lehetőséget! Sikeres cégépítést, könyvírást kívánok mindenkinek!

Csaba:

És miért nem dolgoztál az eredeti szakmádban?

Szabolcs:

Hogy miért nem az lettem? Az lettem, de volt egy pár vendéglátóipari kudarcom. Van egy szarkasztikus mondás, hogy vannak a vállalkozók és vannak a próbálkozók. A vendéglátás az én vállalkozásba bújtatott próbálkozásom volt.

Csaba:

Volt saját éttermed?

Szabolcs:

Amikor elvégeztem a sulit, akkor dolgoztam a Balatonon, illetve Budapesten is néhány étteremben. Utána olyan multinacionális cégeknél helyezkedtem el, mint a Pannon GSM (mostani nevén Telenor), Xerox és az Agfa. Két ilyen állomás között és a Xerox után is volt saját vendéglátóipari vállalkozásom.

Csaba:

Mindezt hogyan tudtad megfinanszírozni?

Szabolcs:

Az elsőt befektetővel oldottam meg, ami csúfos kudarccal ért véget. Már fiatalon is a koromat meghazudtoló, céltudatos fellépésem és idősebbnek tűnő megjelenésem volt, amit egy magas beosztású ismerősöm komolyan vett és hajlandó volt pénzt tenni abba az ötletbe, hogy a kínai piac szélére állított vasúti büfékocsiból csináljunk egy fehérabroszos éttermet… Az ötlet nem volt azért olyan rossz, csak nem azon a helyen. Ő azt hitte, tapasztalt vagyok, pedig akkor még csak 22 éves voltam. Piszok sok munkával nem csak a kezdeti befektetését égettük el, de még sikerült egy jó adag mínuszt is hozzátenni. Önfejű voltam, például eleinte nem „értékeltem” a biztonsági őrök munkáját sem, így volt, amikor egyszerre mind a négy gumimat kiszúrták. Úgyhogy már fiatalon sok tapasztalatot gyűjtöttem.

„Már fiatalon sok tapasztalatot gyűjtöttem.”

Csaba:

Vállalkozási szempontból milyen a családi háttered?

Szabolcs:

Egyszerű családból származom. Édesanyám női fodrászként egyéni vállalkozó volt.

Csaba:

Igen, ezt a könyvedben is említed, hogy gyerekként első vállalkozásként a fodrászatban frissítő limonádét árultál.

Szabolcs:

Igen, és melegszendvicset készítettem az unatkozó vendégeknek. Piaci rés volt, 11 éves voltam, nehéz volt nekem nemet mondani.😀

Édesapám hivatásos katonának tanult, de végül nem fejezte be, villanyszerelő lett, majd kamionos gépkocsivezető, de – egyem meg a szívét – a pénzzel sajnos soha nem tudott bánni. Édesanyámnak köszönhetem a bőségképemet, mindig ő táplálta ezt bennem, és a minőség iránti vágyat is ő ébresztette fel. A lehetőségeihez képest mindig ezeket erősítette bennem. Édesapám pedig életre nevelt azzal, hogy mindenért magamnak kellett megküzdenem. Mesélek egy példát, amiről majd döntsd el, hogy megírod-e. Gyerekként nagyon vágytam egy menő tornacipőre. Ez még akkor volt, amikor az Adidas épp bejött Magyarországra. Az egyetlen Váci utcai boltjuk előtt kígyózó sorok várakoztak, hogy egyáltalán vásárolhassanak valamit. Egyszer, a húsvéti locsolkodásból összejött végre a cipőre való pénz. Leboltoltam apámmal, hogy amikor legközelebb bécsi fuvarja lesz, nem kérek tőle pénzt, semmi dolga nem lesz velem, csak vigyen ki magával, hogy az ottani kínálatból kedvemre választhassak. Megtaláltam az álomcipőt, a pénzem is pont elég volt rá, de Ő nem engedte megvenni, hanem rákényszerített egy kompromisszumra, mondván, elég lesz nekem egy olcsóbb is. Utáltam érte. Ez persze csak az utolsó csepp volt, hogy megszülessen bennem az elhatározás, többé nem kérek tőle semmit, majd én megdolgozom mindenért és előteremtem, amit szeretnék. Büszke vagyok rá, hogy 14 éves korom óta magam öltözködöm és szinte azóta magam tartom el. Persze ma már hálás vagyok ezért, és Anitával, a feleségemmel is sokat beszélgetünk arról, hogyan ízleltessük meg gyerekeinkkel a céljaink elérésének, a dolgok előteremtésének izgalmát, örömét, és tanítsuk meg őket arra, hogyan dolgozzanak meg az álmaikért.

Szóval nem kaptam otthonról milliókat, de még százezreket sem. Kazincbarcikán szűkösek voltak a lehetőségek, nem akartam egy kocsmában 26 ezer forintos fizetésért dolgozni. 18 évesen azt mondtam édesanyámnak és az öcsémnek, hogy felköltözöm Budapestre, s örülnék, ha Ők is velem tartanának. Így az első keresetemből felköltöztettem a családomat Budapestre.

Csaba:

Honnan jött a könyvírás gondolata?

Szabolcs:

A rövid válasz, hogy egy nagyon erős belső késztetés hatására. A hosszabb változat az, hogy 2009-ig ösztönösen vezettem az Eurojetet. Ez volt az a pont, amikor elhatalmasodtak bennem a kételyek, hogy elég-e az eddig megszerzett tudásom, elég-e az ösztön a cég és az emberek vezetéséhez. Elkezdtem olvasni, tréningekre járni. Átestem a ló túloldalára, ha bármiben elakadtam, akkor kerestem egy meglévő, kész, konzervmegoldást rá. Emiatt elnyomtam a belső hangot. Az utóbbi években azon dolgoztam, hogy ez egyensúlyba kerüljön. Úgyhogy 2016-ban először jött egy gondolat, hogy majd szeretnék, sőt fogok írni egy könyvet. 2017-ben egy rendkívül erős hang duruzsolt nekem, hogy: „írjál egy könyvet, most!” Ekkor még nem volt pontos képem a témáról, csak azt tudtam, hogy az év végére a könyvnek meg kell jelennie.

Csaba:

Honnan jött a téma?

Szabolcs:

Ez szintén egy erős megérzés volt. 3 multinacionális cégnél összesen 12 évet töltöttem el, és akkorra már ugyancsak 12 év tapasztalatom volt a saját cégem irányításában is.

Első gondolatom az volt, hogy jó lenne egy összehasonlítást adni a hazai kis- és középvállalkozásoknak arról, hogy mit csinál jól egy multi, mit kell tőlük eltanulni és mi az, amit nem, mert abban jobb egy KKV (kis- és középvállalkozás), egy ösztönös vállalkozó, a józan paraszti ész logikája. Egyébként ezek a gondolataim aztán be is kerültek a könyvbe.

Csaba:

De miért EXIT lett a könyv címe?

Szabolcs:

A munkám során legalább 1000 magyar céget láthattam belülről, rengeteg cégvezetőt, vállalkozót ismertem meg. Kirajzolódott bennem egy minta róluk. A sikereikről és azok okairól, valamint a kudarcaikban is voltak azonosságok. Mindig is érdekeltek az emberek és a vállalkozói lélektan. Később, a saját cégem építése során, sok vállalkozó, befektető keresett meg. Nekem az első perctől kezdve, ösztönösen az volt az alapelvem, hogy egy cég mércéje, egy vállalkozó mérhető sikere az, hogy jön valaki, aki pénzt akar adni a munkádért, a vállalkozásodért. Tehát a cég önmagában érték és a termék maga a céged. Ez elkezdett foglalkoztatni. Mindig is érdekeltek a tranzakciók, a cégek adás-vételének a világa. Hogyan kell úgy céget építeni, kollégákat nagyobb felelősségvállalásra úgy ösztönözni, hogy a tulajdonos egyre magasabb szintre juthasson, hogy a folyamatok már önmaguktól működjenek, hogy akár nekem is egyre több időm maradhasson, s hogy ki is tudjak szállni a napi tűzoltásból és az alacsonyabb szintű feladatokból. Hát nem ezért vállalkozunk? A mindenkori szabadság érzéséért? Mégis sokan megrekednek és beleragadnak a mókuskerékbe, a saját cégük rabszolgái lesznek, ahol még csak fel sem tudnak mondani és továbbállni! Én nem akartam magamnak egy állást, egy munkahelyet. Céget akartam építeni. Később sokan jöttek hozzám tanácsokért, és a tapasztalataimra voltak kíváncsiak. Ebből a sok-sok beszélgetésből lett végül a könyv. A címe pedig az, hogy EXIT – Hogyan építs eladható önműködő vállalkozást?

Csaba:

Én soha nem dolgoztam multinál, meg igazából máshol sem. Csak édesapám „maszek” (a maszek a magán szektor összevonásából jövő mozaikszó, a kommunizmusban hívták így a saját vállalkozást vivő kisiparosokat) kalaposboltjának mintájából és saját tapasztalataimból tanulva csinálom, építgetem a nyomdaipari cégemet. Az állandó tűzoltás egyre gyakrabban okozott fásultságot nálam is. Néhány éve ebből jött a felismerés, hogy bár az ilyen méretű vállalkozásoknál ez gyakorta egy, valójában az ügyvezető és a tulajdonos két nagyon eltérő munkakör, két nagyon más személyiségű embert kívánna. A tulajdonos egy álmodozó, egy vizionárius, aki megálmodja a jövőt és az oda vezető utat. Az ügyvezető pedig egy működtető, egy végrehajtó, aki üzemeltet, aki az útból folyamatosan elhárítja az akadályokat. Ha egy álmodozó tulajdonoson elhatalmasodik a folyamatos üzemeltetési kényszer, a napi tűzoltás, az apró-cseprő problémákkal, bürokráciával és egyebekkel való hadakozás, s mindemellett nem jut ideje az ábrándozásra, a teremtő gondolatokra, akkor a fásultság törvényszerű.

Szabolcs:

Egy barátom ezt úgy fogalmazta meg, hogy amíg egy személyben vagy tulajdonos és ügyvezető, addig az a feladatod, hogy a jelenben profitot, a jövőben pedig folyamatos üzleti lehetőségeket kell teremtened. Minél nagyobb egy cég, annál inkább szétválik ez a két funkció. Már csak a tehetséges munkatársak miatt is utat kell mutatnod. Tudni akarják, hogy hol fognak ők tartani 3 év múlva. Ha nem tudsz nekik fejlődési lehetőségeket mutatni anyagiakban és karrierben, akkor előbb-utóbb el fognak hagyni.

Csaba:

Megvolt a téma, megvolt a késztetés, de hogyan fogtál hozzá?

Szabolcs:

Elmentem egy könyvíró szemináriumra, s az ott kapott módszert követtem. Nem akarom elvenni a tanfolyamot tartó kenyerét, de a módszer egyik titka – mint minden egyes nagyobb kihívást jelentő teljesítménynek, legyen szó akár egy félmaratonról vagy egyéb sport- vagy más komoly teljesítményről –, hogy rendszeres edzésmunkát kell beletenni. Az egyik titok tehát, hogy minden nap foglalkozni kell a könyvvel.

Csaba:

Mennyi időt szántál erre?

Szabolcs:

Ha csak 20 percem volt, akkor 20 percet, de olyan nap nem volt, amit kihagytam volna. Az egész könyvírás projektet öt és fél hónap alatt zongoráztam le, kezdve onnan, hogy eldöntöttem a könyvírást, egészen addig, hogy kezembe vehettem az elkészült könyvet. Maga az írás kevesebb volt, mint két hónap. Ezt megelőzte egy másfél hónapos előkészület, amikor minden nap azon gondolkodtam, hogy mi az, amit mindenképp bele akarok tenni a könyvbe, mi az az idézet, ami tetszik, milyen mérföldkövek voltak eddig az életemben, ami mások számára is hasznos tapasztalat lehet. Volt, hogy az éjszaka közepén arra ébredtem, hú, ezt feltétlen be akarom tenni a könyvbe. A kezem ügyében mindig volt papír, toll, post-it. Ennek a vége egy 150 darabos post-it felhő lett, aminek aztán 90%-a be is került a könyvbe. Ehhez én egy úgynevezett mindmap (elmetérkép) technikát alkalmaztam.

Csaba:

Elmondanád, hogy pontosan mi is az a mindmap?

Szabolcs:

A mindmap elmetérképet jelent, amit én nem csak a könyvíráshoz, de a céges megbeszélésekre való felkészüléskor is gyakran alkalmazok. Ez egy olyan módszer, amikor eszedbe jut valami, amiről pl. biztosan szeretnél beszélni vagy írni. Ezt a témát felírod. Majd erről megint eszedbe jut valami, majd azon a gondolaton mész tovább, egészen addig, amíg ki nem ürül az elméd és elfogynak a gondolatok. Egy alapgondolatból, témából indulva felfűzöd az összes ehhez kapcsolódó további gondolatot. Így lesz egy szálad. Aztán eszedbe jut egy másik téma, ami újabb szálat indít el. Így kirajzolódik egy bokor sok-sok ággal, rajta pedig post-it levelekkel. Én egy simple mind applikációt használok ehhez. Nevezhetnénk akár gondolatburjánzásnak is. Gyors és hatékony eszköz.

Post-it felhő Szabolcs dolgozószobájában

Csaba:

És ebből, hogy lesz egy olyan egymásra épülő, folytonos, követhető gondolatmenet, mint például a könyv?

Szabolcs:

Ebből így még sehogy. Ebben így még nincs struktúra, de ez az első mérföldkő a könyvírásban. Ezeket aztán rendszerbe kell szedni, ami elég időigényes folyamat. Egy hetet töltöttem azzal, hogy agyaltam és összerendeztem a logikailag összetartozó post-iteket. Kialakult 7–8 kategória, téma, amikből később aztán kirajzolódtak a fejezetek.

A szeminárium folytatása egy könyvírói mastermind (mesterelme) csoport volt. A szervező vezetésével több friss írótárssal rendszeresen összeültünk, hogy segítsük, inspiráljuk egymást. Nagyon élveztem, zseniális gondolatokat – többek között a cím ötletét is itt – kaptam. Ha lesz új könyvem, akkor ide biztosan újra elmegyek.

Visszatérve a technikákra, a másik, amit tanultam, hogy mondd fel a gondolataidat diktafonra. Reggelente általában elég nagy a dugó. Ilyenkor lenémítottam a telefont és 20–30 percig mondtam fel diktafonra, bontottam ki az egyes post-itekre felírt témaköröket, vagy elmeséltem egy-egy sztorit, amit bele akartam írni a könyvbe.

Csaba:

Elég gyorsan tudok 10 ujjal gépelni, de nekem az állandó visszatekerések, újrahallgatások miatt egy 20–30 perces anyag legépelése akár több órát is igénybe vesz. Te találtál már erre valamilyen szoftvert, ami a hanganyagot gépelt szöveggé alakítja?

Szabolcs:

Kipróbáltam, de nagyon rossz lett az eredmény, magyarul nem találtam ilyen programot. Az egyik kolléganőm gyors- és gépíró. Minden nap legalább egy, de néha több 5–8 perces hangfájlt küldtem neki, s ő legkésőbb két napon belül legépelve visszaküldte azokat. Azt kértem tőle, hogy ne törődjön semmilyen hibával, értelmetlenséggel, pongyola fogalmazással, egyszerűen azt írja le, amit hall. Amikor ezeknek átnézéséhez hozzáláttam, akkor volt már tördelt könyvben mérve úgy 100–120 oldalnyi anyagom.

Csaba:

Azt tapasztalom, hogy az ember nagyon máshogy beszél, mint ahogyan ír.

Szabolcs:

Na és itt jött a „meglepetés”. Elolvastam és rosszul lettem. Úúúúú, ez használhatatlan… Az ember teljesen máshogy formálja a mondatokat szóban. Mindent át kellett írnom. Ugyanakkor mégis óriási segítség volt, hogy nem a nulláról kellett kezdenem. Átfogalmaztam, kiegészítettem, itt hozzátettem, ott elvettem belőle. Amikor a kijavított anyagokat elkezdtem egy fájlba összerendezni, nagyon jó érzés volt látni, hogy ez már azért egy komoly terjedelem.

Csaba:

Volt olyan gondolat, ami kimaradt, vagy amit így egy-két év távlatából átírnál?

Szabolcs:

Semmi.

Csaba:

Elolvastad a kész könyvedet?

Szabolcs:

Egyszer 2017-ben, a kiadás előtt végigolvastam. Annyira kiadtam magamból mindent, hogy nem éreztem arra késztetést, hogy többször átolvassam. Az a módszer, hogy ötletelünk, post-it felhőt csinálunk, majd azt kibontjuk, annyira zseniális, hogy így kicsavartam magamból mindent. Beleadtam az akkori tudásom, szívem, lelkem. Nincs hiányérzetem. Egy-két történetet személyiségi jogi vagy etikai okok miatt szándékosan hagytam ki, de akarattal semmit sem tettem félre, nem tartottam vissza.

Őszintén mondom, hogy a könyv megírása után nem üresség maradt bennem, hanem sikerélmény, hogy kiadtam magamból mindent. Egy boldog, megnyugvó „haaaaa” érzés, amikor megkönnyebbülsz, mikor helyet adtál annak, hogy újra feltöltődhess, és teret az új gondolatoknak, tapasztalásoknak. Egyébként mostanra érkeztem el oda, hogy kezd újra telelenni a fejem, érzem, hogy nemsokára újra szívesen leülnék és írnék még egy könyvet.

Csaba:

És ha nem titok, annak mi lesz a témája?

Szabolcs:

Nem titok, gondoltam is rá, hogy megfuttatom a követőtáboromnál. Van egy 60–70%-ban kész riportkönyvem, ami élettörténetekről szól. Olyanokról, akik valamilyen módon – jól vagy rosszul – kiszálltak az üzletből. Van, aki megakadt egy szinten, amit nem tudott áttörni, van olyan, aki nemzetközi tőzsdére vitte a cégét. Sokakkal – köztük közismert, nagy vállalkozókkal – készítettem interjút. Az okos ember mások hibáiból, sikereiből tanul, emiatt gondolom, hogy ez a könyv sokaknak nagy segítség lenne.

Egy másik könyvem címe pedig „BALANCE” lenne. Az egyensúly fontosságára szeretném felhívni a vállalkozók figyelmét. Más fontos területek is vannak az életünkben, mint a vállalkozásunk.

Csaba:

Amikor egy vállalkozó problémát old meg, akkor minden figyelme ott van. Nem létezik semmi más. Amikor egy hároméves gyerek akar valamit, akkor se létezik számára más, ezek az érzelmei teljesen meghatározzák. Ha nem kapja meg a csokit, ha este le kell feküdni, akkor sír, könyörög, trükköket talál ki, lázad, fortyog. Majd valami elvonja a figyelmét, mondjuk egy viccesen nyújtózkodó macska, és máris a világ legszélesebb vigyorával tud szívből, gurgulázva kacagni. Hihetetlen rugalmasak, ott vannak, nem ragadnak bele az állapotokba. Aztán ahogy növünk, egyre több az elintézetlen ügy, egyre több dolog tartja fogva a lelkünket, egyre merevebbekké válunk, mígnem már magunkban beszélve megyünk az utcán, és azt sem vesszük észre, ha rózsaszín elefántok potyognak az égből.

Szabolcs:

Igen. Nekem erre más tanult definícióim vannak. A tányérpörgető zsonglőr képességétől függően akár 5–6–8 tányért is forgat egyszerre, a végén már össze-vissza szaladgál, hogy mozgásban tartsa a tányérokat, mert ugye amelyik tányér lelassul, az leeshet, ezért állandóan pörgetni kell, energiát kell adnunk neki. Az életünk is ilyen. Azt kell eldöntened, hogy neked melyik a legfontosabb! Hány ilyen tányérod van, amit pörgetsz, akarsz-e ennyit pörgetni? Steven Covey „A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása” című könyvében írja le az alábbi történetet: Képzeld el, hogy egy temetésre mész. Egy 81 éves embertől búcsúznak a hozzátartozók. Ott van a rokonság, a szerettek, mindenki szomorú, és amikor közelebb mész a ravatalhoz, sokkolva látod, hogy TE fekszel a koporsóban. A temetésen hárman tartanak beszédet, hárman emlékeznek meg rólad. Egy közeli barátod, egy rokonod és egy régi munkatársad mond beszédet. Mit szeretnél ott hallani, mit meséljenek rólad?

Mi az az 5–6–8 számodra fontos tányér, amit valóban érdemes pörgetni?

Én elvált szülők gyermeke vagyok. Látok olyan apát, aki a 15 éves, rég eltávolodott gyerekével próbálja az elszalasztott éveket bepótolni. Bennem mindig megvan az a kép, hogy mit szeretnék, nagyapa koromban hogyan emlékezzünk majd vissza a lányaimmal. Ez segít nekem, hogy az üzletben könnyebben mondjak nemet, hogy jobban meghúzzam a határokat, hogy több kockázatot vállalva teret adjak a munkatársaimnak, hogy engedjem őket hibázni, és néha hagyjak egy-egy tányért leesni. Eleinte szétfeszített az ideg, hogy ha ott lettem volna, akkor az a tányér nem esett volna le… de hát értem… viszont akkor egy másik tört volna el.
És ugyanez igaz a saját életedre, a saját lelkedre, a saját jóérzésedre. Most 43 éves vagyok. Néhány évvel ezelőttig az volt a fejemben, hogy majd amikor már kipipáltam az anyagi dolgaimat és megteremtettem ezt-azt az életben, akkor majd foglalkozom az egyensúllyal, majd akkor lesz „BALANCE”. Most már úgy látom, hogy az egyensúlyon mindig, most is és folyamatosan dolgoznunk kell. Mikor van a legjobb időpontja a faültetésnek? Az egyik 20 évvel ezelőtt volt, a másik pedig pont most van. Ha eddig nem foglalkoztál azzal, hogy megteremtsd az egyensúlyt az életedben, akkor a következő legjobb időpont az elkezdésre most van. Melós dolog, az egyik tányér lassul, néha leesik, újat kell feltenni….

A napokban olvastam egy Maráz Zsuzsanna ultratávfutóval készült interjút. Tavaly a nők között csúcsidővel megnyerte a Spartathlont, ami egy 246 km-es futóverseny Spárta és Athén között! 40 felett jár és most épp egy 400 km-es sivatagi futóversenyre készül. Elképesztő, kitartásból csillagos ötös! Azt mondta: „Nem a könnyű élet a boldog élet!” Hogy ez hol függ össze az egyensúllyal? Hát úgy, hogy ez sem könnyű. De én tényleg akkor érzem magam a leginkább kiegyensúlyozottnak, amikor 6–8 felé vagyok leterhelve egyszerre és tele van a naptáram, de az életem minden szerepére szánok időt…

Csaba:

Hihi, tényleg. A májusom iszonyatosan mozgalmasra sikerült. A cégem egy kiállításra készült, rengeteg anyagot, szöveget, reklámanyagot kellett rá elkészítenem. A feleségemnek olyan szép kerek szülinapja volt, ami miatt különösen emlékezetes élménnyel szerettem volna megajándékozni, így egy külföldi utat és egy nagy baráti ünneplést is szerveztem neki. A cégben is megugrott a teendők száma, az átlagos lagymatag hónapokhoz képest másfélszeresére ugrott a forgalmunk. S még egy németországi nyomdaipari kiállításra is ki „kellett” utaznom. És tudod, ez tényleg állati klassz volt, a feszített pörgés, hogy minden takkra, óramű pontossággal működött, hogy mérlegelni kellett, mi az, ami a megvalósításhoz visz, s mi az, ami csak az időmet rabolja. Jó érzés volt látni, hogy otthon is sikerült örömet szereznem, s a cégben is volt ok a dicséretre. Az utazás egyébként Szentpétervár volt, nagyon ajánlom neked is, leírhatatlanul csodálatos város.

Szabolcs:

Fontos, hogy lezárjuk a dolgokat! Amikor felgyülemlenek a dolgok, készítek gyorsan egy ellenőrző listát. Soha nem tudom kipipálni a 100%-át, de ha már a legfontosabb 80%-ot teljesítem, akkor a többit el tudom engedni, meg aztán közben úgyis termelődnek újabbak. Ezt tanítom is a csapatomnak, akik közül sok a maximalista, de talán én vagyok köztük a legnagyobb perfekcionista. Nekem ez önismeret is, mert nem engedem el könnyen a dolgokat, tudom, hogy a 110%-os maximalizmusommal még jobban is lehetne csinálni. Őrült sok munkám van abban, hogy elfogadjam a 80%-ot. Le kellett győznöm önmagam.

Csaba:

Szerintem ezért leszünk vállalkozók. Mert tudjuk (azt hisszük), hogy mi ezt jobban tudjuk csinálni. Emlékszem, hogy amikor elkezdtem a Reactort és nyomdai filmeket készítettünk, akkor, ha csak egy parányi algapötty volt a levilágított filmen, nem engedtem ki a kezemből, s volt, amit háromszor is újra csináltunk emiatt. Ilyenkor ez masszív ráfizetés volt, ráadásul szakmailag egy ilyen algapiszoknak semmi jelentősége nem volt, de én a legkisebb szépséghibával sem tudtam megbékélni…

Az a kérdés felmerült a számodra, hogy könyvkiadónál kopogtass, vagy inkább magánkiadásban jelentesd meg a könyvedet?

Szabolcs:

Soha nem kerestem meg kiadót, de beszéltem olyanokkal, akik ezt az utat járták végig. Olyan nagy a zaj, olyan sok az új cím a piacon, így nem láttam biztosítva, hogy a kiadónál és a terjesztőnél hagyott összegért egy ismeretlen, elsőkönyves szerző könyvét kellőképp előtérbe tudnák helyezni majd, ezért a magánkiadás mellett döntöttem. Nem volt olyan indíttatásom, hogy én ezzel pénzt akarjak keresni. Egyszerűen csak ki akartam adni magamból a gondolatokat, és nem foglalkoztatott, hogy lesz-e rajta hasznom, hogy hány példányt vásárolnak majd belőle.

Csaba:

Ennek ellenére azért elég sikeres lett. Most tartasz 3000 példánynál? Mennyi idő alatt?

Szabolcs:

Igen, ez engem is meglepett. 3000 példány felett járok. 2017 novemberében jelent meg az első kiadás. Hozzáteszem, van úgy, hogy az egyéb feladataim miatt 2 hónapig egy percet sem foglalkozom a terjesztéssel. Ha van időm, kedvem és ihletem, akkor csinálok egy promót rá, s akkor van, hogy egy hónap alatt ezret is eladok belőle, aztán két hónapig meg szinte semmi. Nem erőltetem a promóciót, csak akkor teszek bele energiát, ha van ihletem és van valós mondanivalóm.

Csaba:

Azt tudom, hogy van egy exitstrategia.hu honlapod, ahol a könyv is megvásárolható. Megírtad a könyvet. Hogyan lett belőle kézzel fogható könyv és miként fogtál a terjesztéshez?

Szabolcs:

Az elejére Te is emlékszel. Volt egy rendezvény, ahol lehetőséget kaptam, hogy a könyvemet bemutassam. Nagyon el voltunk csúszva, ekkor kerestelek meg azzal a lehetetlen kéréssel, hogy néhány nap alatt nyomtass nekem 150 példányt. Máig hálás vagyok azért a pillanatért, amikor egy őszi estén a legelső mintapéldányt a postaládámba csempészted. Amikor megtaláltam, kibontottunk egy jó bort a feleségemmel és ünnepeltünk.

A legelső nyomtatott mintapéldány

Csaba:

Igen, emlékszem. Tekintve, hogy egy formalakkozott füles borítót álmodtatok meg, valóban volt benne kihívás. Tudom, milyen jó érzés, mikor az ember az „első gyerekét” a kezében foghatja.

Szabolcs:

De persze sikerült, nagyon köszönöm! Egy rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptam a könyvemmel, ezért volt ennyire sürgős. Ott helyben rögtön 100 könyvet el is tudtunk adni. Aztán nehezen indult be a terjesztés, az elején főleg az ismeretségi körömben fogyott csak a könyv. Kezdetben kiadtam a marketing feladatokat. Egy szakemberhez fordultam, aki beállította a Facebook oldalamat. Megbeszéltük a stratégiát, hogy valóban hasznos tartalmakat publikáljunk. Megírtam néhány gondolatot, kivettünk a könyvből részleteket, s ő elkezdte posztolni ezeket. Az volt a koncepciója, hogy nagyon szűk célcsoportokra hirdessünk. Fél évig próbálkoztunk, de egyáltalán nem teljesítette az elvárt konverziót, még őszintébben fogalmazva, egyszerűen többe került, mint amit hozott, ezért átvettem tőle a dolgokat. Persze a kezdeti beállításokra egyedül nem lettem volna képes, de megváltoztattam a koncepciót. Miért kell ennyire szűkíteni? Miért ne állhatna egy célcsoport akár 500.000 főből? És ez már hozott eredményeket.

Csaba:

És a Facebookon kívül is hirdetsz? Milyen arányú az egyéb értékesítés?

Szabolcs:

Hívnak előadásokra, ahová kiviszek egy kis könyves standot is. Ezek sikeresek szoktak lenni. Az eddig eladott könyvek 10%-a fogyott el a rendezvényeken, a többit a Facebookon adtam el.

Csaba:

Mit tanácsolsz a hirdetések kapcsán?

Szabolcs:

Nehéz kérdés. Azt, hogy nem szabad feladni, az eredmények nem mindig azonnal jönnek. Hallgatni kell a belső hangra… Ugye az akar könyvet kiadni, akinek a világ számára van mondanivalója. Ha pedig van, akkor kutya kötelességed ki is adni magadból. Persze nem szabad átesni a ló túloldalára, ez a kötelesség ne legyen eladási kényszer. Úgy veszem észre, hogy azok a hirdetéseim mennek jól, amikor úgy adok hasznos infót, hogy kiadom magamból azt, amit üzenni szeretnék. Akkor úgyis azt fogom megtalálni – hála a Facebook belső motorjának –, akinek ez valóban hasznos. A Facebook oldalamnak olyan 3200 követője van már, és van egy címlistám is, ahová hírlevelet írhatok.

Csaba:

Hogyan állítod be a célcsoportot?

Szabolcs:

25 év feletti, üzlet és marketing iránt érdeklődőknek, kisvállalkozások tulajdonosainak hirdetek, azokra próbálok célozni, akikben van önfejlesztési hajlam. Arra gondolok, hogy ők mit olvashatnak, mi iránt érdeklődhetnek, mit csinálhatnak. Egy időben próbáltam mások farvizén evezni, ráhirdettem a HVG, Forbes követőire, a drága autók oldalait lájkolókra, de ezek nem hoztak áttörést. Nemrégiben megváltoztatott a Facebook néhány dolgot és informatikai segítséget kellett kérjek, hogy validált listáim legyenek.

Azt gondolom, hogy a jó kép, ami érzelmet sugároz, ami megragadja a figyelmet, nagyon fontos, de a leglényegesebb, hogy az egész hiteles és önazonos legyen. Büszke vagyok az olvasói visszajelzésekre, eddig egyetlen egy könyvet sem küldtek vissza. Sokan írnak, hogy forgatják és a könyv fejezeteinek végén lévő ellenőrző lista alapján építik a cégeiket. Hát kell ennél nagyobb öröm?

A növekedési spirál

Csaba:

Az nem jutott eszedbe, hogy a nyomtatott forma mellett e-book vagy hangoskönyv formájában is kiadd a könyved?

Szabolcs:

Őszinte leszek, eszembe jutott, de a 3000 vásárlóból a hangoskönyvet öten, ha kérték, s az e-bookra sem volt sokkal több érdeklődő. Persze, ha a választási lehetőség fent lett volna a honlapon, akkor lehet, hogy tízszer ennyien is lettek volna, de a saját energiabefektetésemet is mérlegeltem.

Csaba:

Meg a nyomtatott könyvet másolni is körülményesebb, mint egy fájlt.

Szabolcs:

Volt például egy tanult, értelmes ember, munkáját tekintve pilóta, közgazdász, villamosmérnök, aki alpári stílusban vont kérdőre, mit képzelek, hogyan gondolom azt, hogy ő 2019-ben még könyvet fog olvasni… Írtam neki, hogy nem képzelem, nem kötelező, egyáltalán nem haragszom, ha nem veszi meg. Szerencsére ez nagyon-nagyon ritka. Ma már nem állok bele az ilyen konfliktusokba, egyszerűen letiltom számukra az oldalam elérhetőségét, nem hiányzik ez senkinek. Azt szokták mondani, hogy ostobákkal nem érdemes vitatkozni, mert lehúznak a saját szintjükre és ott megvernek a rutinjukkal. Olyan ez, mint galambbal sakkozni. Felborítja a bábukat, odapiszkít a táblára, és meg van róla győződve, hogy nyert.

Csaba:

Azt hiszem, indiai mondás, hogy „Felesleges a disznót énekelni tanítani. Elfecsérled az idődet, és legfeljebb csak jól felbosszantod.”

Szabolcs:

Olyan, mint a hintaló, felülsz rá, egy darabig elvagy, de nem jutsz vele sehova.

Csaba:

Na, én pont ezért nem szobabiciklizem…. Kanyarodjunk vissza. A rendezvényeken hogyan szoktatok megjelenni?

Szabolcs:

Abban a szerencsés helyzetben vagyok – és ezt persze ne titkoljuk az olvasók előtt –, idestova közel 20 éve ismerjük egymást. Szinte megalakulása óta követem a Reactor életét. A nyomdaiparban, főként a digitális technológiákban hihetetlen gyorsan avulnak el a gépek, létkérdés a folyamatos fejlesztés, az innováció. A Reactor mindig is híres volt arról, hogy elsőként lépett meg új megoldásokat, technológiákat, mindig az élen járt, s ezt, mint beszállítóitok is mondhatom. Nem csak az ismeretségünk és a minőség miatt választottalak az első 150 példányhoz titeket, de mint minden nagyobb lélegzetvételű, összetett dolognál, itt is vészesen közeledett a határidő, s a korrektúrával, tördeléssel csak az utolsó pillanatra lettünk kész. Az biztos, hogy erre a gyorsaságra rajtatok kívül csak nagyon kevesen lettek volna képesek.

Csaba:

Apropó, korrektúra. Hogyan, hány körben zajlott? Szakmailag is lektoráltattad vagy csak a helyesírást és a stílust nézetted át?

Szabolcs:

Szakmai lektorálás gyanánt azt csináltam, hogy amikor a könyv már úgy 80%-osan kész volt, akkor megkértem néhány ismerősömet, hogy olvassák el és véleményezzék. Ebben volt pénzügyi, banki szakember, nagyvállalati felsővezető, vállalati tréner. Nagy segítségemre volt Cselovszki Robi, az Erste Befektetési Zrt. igazgatóságának elnöke, Dicsőfi Balázs, aki a Dale Carnegie tréningeket hozta be Magyarországra, Almási Levente barátom, aki egy nagyon tapasztalt tranzakciós szakember. Szakmailag és a vezetéselmélet terén ők abszolút hitelesek. Elolvasták a kéziratomat, és a kapott visszajelzéseket örömmel építettem be. Volt aztán egy kétkörös helyesírási és stilisztikai ellenőrzés is. Szívesen említem meg Thész Dóri nevét is, akivel – bár előtte soha nem találkoztunk – hihetetlenül harmonikusan tudtunk együtt dolgozni. Először a fájlt nézte át, majd a tördelés utáni kinyomtatott anyagot. Mindig nagyon alapos munkát végzett. A felsorolásból véletlenül sem szeretném, ha kimaradna Márok Attila neve, aki a borítót tervezte, szerintem az ország egyik legjobb könyvborító tervezője.

Visszatérve a megjelenésre. Mindketten a reklámiparban dolgozunk, tudjuk, mennyire fontos az entrée, hogy az első benyomást csak egyszer lehet megszerezni. A megjelenésnek üzenete van. Nemcsak a könyv első 150 példányát nyomtattátok ti – zárójelben megjegyzem, hogy egyébként sokkal jobb minőségben is, mint a későbbi, nagyobb példányszámú, hagyományos ofszet gyártások –, hanem más reklámeszközöket, tájékoztató lapokat is.

A legtöbbször a rendezvényeken pici standokkal vagyunk jelen. Egy asztalon elhelyezzük a könyveket, információs anyagokat, attrapokat, felállítunk egy sajtófalat, bejáratnál egy-két elirányító roll-upot. Ezeket is Ti csináltátok, kifogástalan minőségben és mindig villámgyorsan.

Csaba:

Köszi a dicséretet! Csinálsz bármilyen utógondozást? Tartod a kapcsolatot azokkal, akik a honlapodon keresztül megvásárolták a könyvet?

Szabolcs:

Igen. Ha valahová vendégelőadónak hívnak, akkor erről az eseményről az olvasóimat is értesítem. Konkrét utógondozást évi 3–4 alkalommal végzek. Egy kifejezetten az olvasóimnak rendezett minikonferenciát tartok. Illetve még a Facebook követőknek – akik nem feltétlen azonosak az olvasóimmal – szoktam az engem foglalkoztató kérdésekről írni. Azt mondják, hogy rendszeresen kell posztolni, de én inkább a mondanivalóra szavazok. Csak azért nem írok, mert épp itt lenne az ideje.

Csaba:

Mit hozott még a könyv az életedbe?

Szabolcs:

Az életem sokban megváltozott a könyv kiadása óta. Új kapcsolatok, ismeretségek jelentek meg, sokan keresnek.

Csaba:

Nemrég Eperjesi Ferenc barátoddal megalapítottátok az Avondale magyarországi képviseletét, az Avondale Central Europe Kft.-t. Itt a könyved akár egy terméklétra első fokának is tekinthető. Ez tudatos volt?

Szabolcs:

A könyvem valóban beleillik ebbe a láncolatba, de mint említettem, abszolút belső késztetésre születetett, nem volt benne semmilyen üzleti számítás. Viszont például az Avondale angliai tulajdonosaival is a könyv kapcsán ismerkedtem meg. Ez a cég Angliában 27 éves múltra, és több mint 420 sikeres tranzakcióra tekinthet vissza. Azt látom, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta felnőtt vállalkozások között egyre több van, ahol az utódlás vagy a cégértékesítés kérdése kezd aktuálissá válni. Az Avondale gazdag tudása, tapasztalata sokat segíthet abban, hogy ezeket a cégeket a folyamataik tisztázása után még értékesebbek, jobban működőbbek, vagy épp eladhatóbbak legyenek. Az itthoni képviselet egy nagyon friss cég. A könyv valóban jó eszköz a bizalom építésére, hogy egy ilyen fontos és nagy körültekintést igénylő eseménynél, mint amilyen például egy évtizedekig épített vállalkozás fejlesztése, tulajdonosváltása, a szereplők jobban megismerhessenek.

Csaba:

Üzensz még valamit az olvasóknak?

Szabolcs:

Minden kisvállalkozás milyensége attól függ, hogy a tulajdonos mennyire teszi bele a szívét, a lelkét. A Reactor hírlevélolvasóinak azt üzenem, hogy a Reactornál azért van jó kezekben a munkájuk, mert elképesztő szakmaszeretet és tudás van nálatok, a szíved-lelked, gondoskodásod benne van ebben a vállalkozásban.

Csaba:

Aranyos vagy! Évente sok ezer megrendelést teljesítünk. Jó lenne, ha minden partnerünk így élné meg a közös munkát. Hát ilyen dicséret után azt hiszem, nekem illene az ebédet fizetnem, de maradjunk az eredeti tervnél… 😊

Nagyon köszönöm, hogy ennyi műhelytitkot és személyes élményt osztottál meg velünk!

Szabolcs:

Én is köszönöm a lehetőséget! Sikeres cégépítést, könyvírást kívánok mindenkinek!

Ha szeretne többet megtudni a könyvnyomtatásról, kérjük keresse munkatársainkat a kapcsolat@reactor.hu e-mail címen, vagy további elérhetőségeink valamelyikén!