Gyakran Ismételt Kérdések

Gyakran Ismételt Kérdések2018-10-16T13:13:59+02:00
Hogyan kell a nyomdai állományt nagyformátumú nyomtatáshoz elkészíteni?2018-10-15T15:24:36+02:00

Ideális esetben, reklámipari célokra (ahol nem feltétlen a lehető legnagyobb színtér elérése, mintsem a többi nyomdatermékkel azonos, szabványos színvilág a cél) CMYK színrendszerű, Fogra39L színprofilos, PDF állományt kérünk.

Természetesen tudunk fogadni más formátumokat is. A TIFF formátummal is könnyen dolgozunk, ez esetben a kisebb fájlméret érdekében nyugodtan használjon LZW tömörítést. A JPG formátumot – veszteséges tömörítési eljárása miatt – nem javasoljuk, de ha ezt használja, akkor a minőséget állítsa a maximumra, hogy elkerülje pl. a színes részek melletti fehér részeken megjelenő „szemetelést”, a hasonló árnyalatok átlagolásából fakadó túlzott „pixelesedést”.

És természetesen nyitott állományokkal (indd, ai, cdr) is tudunk dolgozni. Ilyenkor azonban minden szükséges fájlt (fontok, linkelt képek) legyen kedves csatolni, továbbá egyeztessen munkatársainkkal, hogy melyik szoftverből épp milyen változattal rendelkezünk. Ebben az esetben fenntartjuk a jogot, hogy a nyomdai fájl elkészítésére szánt időt is kiszámlázzuk.

A betűket vagy alakítsuk görbévé, vagy ügyeljünk rá, hogy a teljes fontkészlet bele legyen a PDF állományba töltve.

Felbontás

A felbontás függ a termék méretétől, de legfőképp a nézési távolságtól, illetve a grafika jellegétől is. Mozgalmas, színes elemeket tartalmazó képeknél nem annyira kritikus az alacsony felbontás, mint mondjuk egy vonalas jellegű, kontrasztos (pl. rézkarc) grafikánál. Kisebb képeknél a felbontás lehet akár 300dpi is. A nagyformátumú nyomtatókon előállított termékeket azonban legtöbbször nagyobb távolságból nézzük, így pl. az 1-2 méterről nézett plakátokat, stb. legtöbb esetben bőségesen elegendő 100-150 dpi felbontással elkészíteni. Egy rendkívül messziről nézett képnél (pl. óriásplakát) pedig akár a 60-70 dpi is megfelelő eredményt ad.

Kifutó

A grafikákra körben 5mm kifutót kérünk ráhagyni. Keretezett képeknél, táblán túlsó oldalra áthajtott öntapadós vinyl borításoknál és hasonló esetekben a keret vagy anyagvastagsággal és további 1 cm-el is növeljék meg a képet, lapszélig érő elemeket, háttérszínt.

Fehér és/vagy lakk színcsatorna

Ha a kiadványban fehér színt is alkalmazni szeretne (pl. víztiszta vagy színes anyagoknál a grafikák alá fehér alányomás), akkor ehhez egy plusz direkt színcsatornát kell létrehoznia, melynek kérjük a „Spot 1” nevet legyen kedves megadni. (Spot szó, utána szóköz, majd 1-es szám). Lakkozáshoz pedig a „Spot 2” direkt színt és nevet legyen kedves beállítani.
A színek megjelenítéséhez természetesen bármit beállíthat a programban, hisz különben munkája során nem látja, hogy mivel dolgozik.
A fehér és/vagy lakk színekkel úgy a legegyszerűbb dolgozni (akkor is, ha a terméken majd alulra kerül), hogy a grafika fölé tesszük és bekapcsoljuk a felülnyomás (overprint) funkciót.
Persze csinálhatjuk fordítva is, hogy a felső elemeket vesszük felülnyomásosra a fehéren, de ez több kockázatot is magában rejt, hisz így akár az egyes színes elemek értékei is nemvárt mód összeadódhatnak. Lényeg, hogy alkalmazzuk a fehér/lakk felülnyomást, mert különben kiütődnek az alatta lévő színek és a direkt szín csak önmagában fog megjelenni.

Hogyan kell a fájlt leadni proof (próbanyomat) készítéshez?2019-02-08T20:42:08+01:00

A próbanyomatot – ha ettől eltérő kérés nem érkezik – matt műnyomó papírra történő íves ofszet nyomtatást szimuláló ISO FOGRA 39L szabvány szerint készítjük el. (Ezt a szabványt már felváltotta a papírok optikai fehérítését jobban figyelembe vevő FOGRA 51-es szabvány, de tapasztalataink szerint ez Magyarországon még nem terjedt el, így még mi sem vezettük be.)

A próbanyomatra szánt állományt akár kompozit PDF, akár TIFF (használhat LZW tömörítést is) formátumban, CMYK színtérben, ISO FOGRA39L színprofillal, a nyomdai sokszorosításra szánt állománnyal megegyező módon (képi elemek kb. 300dpi felbontásban, megfelelő overprint stb. beállításokkal) legyen kedves elkészíteni.

Ha Pantone direkt színeket szeretne megjeleníteni, akkor a rendszerünk azokat is nagy pontossággal tudja kinyomtatni (kivétel a speciális színek, mint pl. arany, ezüst, neon, stb.). Ilyen igény esetén kérjük szabványos színkódokat használjon (pl. Pantone 300 C), mert a rendszer az egyedi neveket (pl. királykék, Ferrari piros, stb.) nem tudja automatikusan értelmezni. Természetesen a 4 szín (CMYK) és a Pantone színek egy állományon belül is használhatók.

A próbanyomat a felülnyomásokat, túltöltéseket is meg fogja jeleníteni. Az eljárás folyamatos tónusúnak látszó, nagyon finom véletlenszerűen elhelyezett pontokból álló árnyalatképzést alkalmaz, ebből fakadóan nem fogja a végleges nyomdatermék raszterszerkezetét (rácssűrűség, rácsszögek, stb.) megmutatni.

Ha a fájltól eltérő méretben (pl. kicsinyítve) szeretné a próbanyomatot legyártatni, akkor Önnek nem kell a fájlt előre átméreteznie, elegendő, ha a kívánt méretet megrendeléskor kéri.

Hogyan kell a fájlt leadni anyagmegmunkáláshoz?2018-10-25T14:25:03+02:00

Mechanikus-, lézer- és habvágáshoz vektoros vágógörbét kérünk.
Folyamatos vonalakat használjon (pl. a hajtást, biegelést se jelölje pl. szaggatott vonallal). A vonalak vastagsága 0,25mm legyen.

Több lépésből álló (több, különböző szerszámot használó), több munkafolyamatot tartalmazó gyártásnál több rétegű PDF állományt kérünk, ahol az egyes rétegek, az adott művelet/szerszám neve (pl. egyik réteg: hajtás, másik réteg: vágás). Az egyes rétegek vonalszínei legyenek jól láthatóan különbözőek. Pl. egy doboznál a biegelés legyen az egyik réteggel mondjuk piros vonallal megrajzolva, a vágás pedig egy másik rétegen kék vonallal jelölve. (A színek tetszőlegesen választhatók.)
Ne alkalmazzon túl sok réteget.

Ha a megmunkálásnak illeszkednie kell egy nyomtatásra kerülő grafikai állományhoz, akkor fontos, hogy a vágógörbét a grafikai állománnyal azonos lapméretre, azonos pozícióban adjuk le, de nyugodtan tehetjük külön oldalra is. Ha a vágógörbét a grafikára tesszük, akkor ne felejtsük el a görbéket felülnyomásosra (overprint) állítani, különben a grafikából kiütődnek a vonalak.

Ne használjuk a Convert line to shape utasítást!

reactor

Ügyeljen arra, hogy az anyagmegmunkálás görbéi (szerszám útvonalai) ne duplázódjanak. Gyakori hiba, hogy ügyfeleink a „Convert line to shape” vagy más programban „Convert outline to object” (vonal alakzattá alakítása) utasítást használják. Ilyenkor nem egy vonal, hanem egy vonalnak tűnő, de valójában nagyon közeli dupla vonalból álló, az eredeti vonalvastagságnak megfelelő területet megrajzoló objektum jön létre. Ez természetesen azt eredményezi, hogy a szerszám mindkét vonalon végigmegy, így duplán vágja az anyagot, ami hibaforrás.
(A kép egy kinagyított helytelen és helyes vágási útvonalat ábrázol.)

Egyesítsük a csomópontokat!

reactor

Több csomópontból álló folytatólagos léniák, görbék esetén ügyeljünk rá, hogy a csomópontok egyesítve („join”) legyenek.

Betűkivágás

reactor

A betűkivágáshoz érdemes a betűket görbévé alakítani („convert to curves”).
Egymásra fedő, egymáshoz kapcsolódó betűknél ilyenkor fontos, hogy az egymásból kimetsző részeket eltávolítsuk.

Anyagtulajdonságok, szerszámok vastagsága

Egy doboz, stb. vágógörbéjének (stancrajzának) tervezésekor, megrajzolásakor ne feledkezzen meg róla, hogy az anyagnak vastagságot figyelembe kell venni, mert a hajtások után más lesz a bel- és külméret. Ez nem csak az egészen vastag anyagoknál (hullámkarton, stb.) de a vékonyabb (karton, polipropilén film, stb.) anyagoknál is fontos.
Érdemes számolni azzal is, hogy a szerszámoknak vastagsága van. Például egy 3mm-es marószárral nem lehet éles belső sarkokat kivágni, ott is marad minimum egy 1,5mm-es rádiuszú lekerekítés.
Az alábbi kép azt mutatja, hogy ha a szürkével jelzett keretet szeretnénk kivágni, és ehhez a kürölötte lévő körvonalat küldjük a marógépre, akkor a marószár méretéből adódóan a jobboldali (lekerekített belső sarkos) eredményt kapjuk.

reactor
Hogyan kell a fájlt íves digitális nyomtatáshoz elkészíteni?2019-02-08T20:44:46+01:00

A tökéletes, gyors és biztonságos eredmény érdekében nyomdai minőségű PDF állományt kérünk. A gyakorlatban ez CMYK színterű, FOGRA 39L színprofilú, legalább 300dpi felbontású képi elemeket tartalmazó, a fontokat és vektoros elemeket megfelelően hordozó, kompozit PDF állományt jelent. A vetett árnyékok, egymásra épülő rétegek helyes megjelenítése érdekében legalább 1.6-os vagy X4-es szabványokat alkalmazzon. (Ha nagyon finom, aprólékos, vonalas jellegű bittérképes grafikát kíván nyomtatni, akkor a tökéletes eredmény érdekében az ilyen képi elemeknél célszerű lehet nagyobb felbontást, pl. 600dpi alkalmazni.)

Természetesen más színterű (pl. AdobeRGB, stb.) és más formátumú (pl. kompozit PS, Indd, AI, PSD, TIFF, stb.) állományokat is fel tudunk dolgozni, de pl. forrásfájlok esetén fenntartjuk a jogot, hogy a nyomdai PDF állomány elkészítéséért időarányos díjat számítsunk fel, illetve RGB színtérnél a legjobb tudásunk szerint fogunk eljárni, de színekkel kapcsolatos reklamációt nem áll módunkban elfogadni. (Az első nyomat megtekintésére és jóváhagyására lehetőséget biztosítunk.) A kapott állományok rejtett hibáit nem kutatjuk, a megfelelő nyomdai állomány megléte az ügyfél felelőssége. Természetesen, ha valamilyen hibát észlelünk, akkor a gyártást megállítva jelezni fogjuk ezt Önnek. Ha direkt színeket lehetőleg konvertálja CMYK színtérbe, de ha mégis ilyet használ, akkor kérjük csak szabványos elnevezéseket alkalmazzon.

Kilövés

Ha egy több oldalas kiadványt kilövésben kell nyomtassunk (pl. egy 16 oldalas füzetnél nyomáskor egymás mellé kerül a 16-os és az 1-es oldal), ön akkor is oldalanként (pl. önálló oldalakat tartalmazó több oldalas PDF-ben) adja le nekünk a grafikát, amit majd mi a gyártásnak megfelelő módon egy speciális kilövő programmal összerendezünk.
Ha nyomáskor egyszerre több terméket nyomtatunk (pl. névjegyek), akkor sem kell Önnek a nyomási ívre ezt többször felpakolnia (addírozás), kifejezetten azt kérjük, hogy ilyenkor is csak egy produkciót tegyen a leadásra kerülő nyomdai állományba.

Kifutó

Ha a nyomtatandó termék lap széléig érő grafikai elemeket tartalmaz, akkor körben 3mm kifutót kérünk.
Akkor is nyugodtan rakjon minden oldalra kifutót, ha a kilövés készítéskor a gerinchez eső oldalnál ez szükségtelen. Ilyenkor a kilövő program ezt automatikusan törli.

Milyen fizetési módozatok állnak rendelkezésemre?2018-10-11T12:08:55+02:00
  • Számláit készpénzben, bankkártyával és átutalással tudja kiegyenlíteni.
  • Recepciónkon Maestro, Mastercard, Visa és V-Pay kártyákat tudjuk elfogadni.
  • 50.000 Ft+áfa értékhatárig a munka ellenértékét legkésőbb annak átvételekor kérjük kiegyenlíteni.
  • Az 50.000 Ft+áfát meghaladó számláknál előleget vagy előre fizetést szoktunk kérni. Ezt díjbekérő alapján előre utalással, vagy számla ellenében recepciónkon tudja megtenni.
  • Szerződött partnereinknek utólagos (halasztott) fizetést – akár gyűjtőelszámolással is – tudunk biztosítani.
Melyek a halasztott fizetés feltételei?2018-10-25T09:46:20+02:00

Utólagos utalásra szerződött partnereinknek biztosítunk lehetőséget. Az ehhez szükséges szerződést megtalálja a LETÖLTÉS részben.

A bejelentkezés után az új ügyfelet a Bisnode pénzügyi adatbázis alapján bevizsgáljuk, és megbeszéljük a fizetés gyakoriságára, maximális kintlevőségekre (gyűjtőelszámolás, stb.) vonatkozó igényeket, lehetőségeket.

A szerződés semmilyen kizárólagosságot és egyéb apróbetűs részt nem tartalmaz. Van benne azonban egy nem szokványos kitétel, nevezetesen, hogy a kisebb cégek (Bt., Kft., magánvállalkozások, stb.) tulajdonosaitól készfizető kezességet kérünk. Erre a szigorú pénzügyi kitételre a kezdetekkor sajnos több tízmilliós veszteség tanított meg minket, de ügyfelelink 98%-a könnyen belátja, hogy amennyiben a tulajdonos nem bízik 100%-ig abban, hogy cége ki fogja fizetni azt amit megrendelt, akkor az utólagos fizetés lehetőségét mi sem tudjuk biztosítani. Ezt a kitételt a bonyolult tulajdonosi szerkezetű részvénytársaságokra, nagyvállalatokra nem alkalmazzuk.

Milyen pénznemekkel fizethetek?2018-10-11T12:43:07+02:00

Mind a készpénzfizetéskor, mind az átutalás során a magyar Forinton (HUF) kívül Eurot is elfogadunk. Más pénznemben nem tudja a számláinkat kiegyenlíteni, de természetesen utaláskor – ha a forintos vagy euros számlánkat adja meg –, akkor bármilyen számláról indíthatja az utalást, mi a számlánknak megfelelő nemekben fogjuk az összeget megkapni. Ilyenkor arra érdemes ügyelni, hogy az összeget a mi számlánk szerinti devizanemben adja meg, hogy a konverzió után a pontos összeget kapjuk meg.

Milyen árpolitikát és kedvezményrendszert alkalmaz a Reactor?2018-10-11T12:48:27+02:00

Meggyőződésünk szerint a legfontosabb érték a megbízhatóság. Ezt a gyártási minőségre (alapanyagok, munkatársak képzettsége, folyamatosan frissülő, karbantartott eszközpark, stb.) és gyorsaságra, valamint a megtartott határidőkre és megállapodás szerinti teljesítésre egyaránt értjük. Mivel ez minőségi alap- és kellékanyagokat, modern gépeket és a gyors reagálás érdekében a szükségesnél nagyobb kapacitás fenntartását jelenti, így rövid távon általában nem mi vagyunk a piacon a legolcsóbbak, de azon termék esetében, ahol számít a tartósság (időjárás állóság, stb.), a határidő (pl. rendezvények), vagy amikor a minőségi megjelenés egyben üzenet is (prémium márkák), ez megtérül.

  • Kalkulációs programunk automatikusan mennyiségi kedvezménnyel számol.
  • Rendszeresen visszatérő ügyfeleinknek kedvezményt biztosítunk.
  • Rendszeres, nagy volumenű, egyedi elbírálást igénylő munkáknál, projekteknél pedig kérjük bátran keressenek minket, hogy egyedi, versenyképes árakat alakíthassunk ki.
  • Versenytársainknak bérmunkát viszonteladói árakon vállalunk.